Azt hiszem a KlasszikuShock történetében ilyen komoly apropója eddig nem is volt a most terítékre vett zenekarnak. A cikk írása közben végig itt lebeg a szemem előtt, hogy hét év szünet után ma újra hazánkban lép fel az Opeth. Tudom, hogy az azóta Európa vezető progresszív metal bandájának számító zenekar tavalyi nagylemeze iszonyúan megosztotta a korábbi rajongókat. Hétvégén a barátaimmal, akik ős Opeth-fanok, arról beszélgettünk, hogy menyire más lett a tavalyi Heritage lemez. Emiatt a mostani koncertet sem tudják olyan kitörő lelkesedéssel fogadni. Ugyanakkor az is tény, hogy az imént említett alkotás sokak szemében a tavalyi év legjobb metal lemeze lett.

A svéd Opeth 1990-ben death metal bandaként indult, de a zenei gyökereik ennél régebbre nyúlnak vissza. A banda nevét David „Dake” Isberg énekes vetette fel. A frontember ötlete Wilbur Smith 1972-es regényéből, a Napmadárból származik és az eredeti írásmódja Opet. A könyvben Opet a Hold városa. Annak ellenére, hogy a kezdeti időkben gyakorlatilag a zenészek szinte naponta cserélődtek, nagyon hamar bejutottak a köztudatba. 1991 elején már koncerteztek a Therion és az At The Gates gárdájával. Az is kevés bandával adatik meg, hogy demó nélkül olyan nagy kiadó szerződteti őket, mint a brit Candlelight. Egy próbatermi felvétel valahogy eljutott Lee Barrett-hez a Candlelightnál, aki azonnal beleszeretett a zenekarba. Első lemezük producerének a svéd death metal élet igazi vezéralakját, Dan Swanöt kérték fel. Az 1994-es Orchidot végül a friss kiadó anyagi gondjai miatt csak egy évre rá tudták megjelentetni. A lemezmegjelenést követően az Opeth Angliába utazott, ahol adtak pár koncertet.. Egyik este a death metal egyik alapítójaként tisztelt, a Morbid Angel előtt is megmutathatták tudásukat. Második alkalommal szintén Swanövel vonultak stúdióba, és megszületett az előző lemez továbbgondolásaként is értelmezhető második korong, az 1996-os Morningrise. A lemez öt számot tartalmaz, mindegyik 10 perc fölötti játékidővel. Az album az év egyik igazi underground szenzációja lett, az Opeth pedig első európai turnéját bonyolíthatta le. A Cradle Of Filth társaságában zajló, 26 állomásos turné hazánkba is eljuttatta a zenekart. A sikerek ellenére ezután következett a zenekar egyik legsötétebb időszaka. A koncertek során kiderült, hogy Johan DeFarfalla basszusgitáros emberileg nem illik a bandába, így a turné végén kirúgták. Ezt tetézte, hogy az alapító tagok közül Anders Nordin dobos Brazíliába költözött. Ekkor Mikael Åkerfeldt énekes/gitáros elkeseredésében egy rövid ideig fel is oszlatta a csapatot. Pedig már bejelentette  a bandát a Fredman stúdióba a harmadik lemez felvételére. Mivel azonban a muzsikus fejében már összeálltak az új dalok, ezért új ritmusszekciót keresett. Így érkezett Martin Lopez dobos, aki a szintén svéd Amon Amarth-ot hagyta ott az Opeth kedvéért. Nem sokkal a felvételek előtt igazolták le a basszusgitáros pozícióra Lopez barátját Martin Mendezt, de időhiány miatt a lemezen Mikael Åkerfeldt kezelte a négyhúrost. A műsorunk részét képző My Arms, Your Hearse végül 1998-ban jelent meg. Mivel Mikael hatalmas King Diamond rajongó, ezért a harmadik Opeth lemezt kimondottan egy sztorira építette, ez pedig nem más, mint egy szellemtörténet. A történet arról szól, hogy valaki ugyan meghal, de mégis ragaszkodik az evilági dolgaihoz, szeretteihez. Nem akar itthagyni semmit és senkit. Így aztán köztünk marad, pedig már egész másutt lenne a helye.

Az album fogadtatása ismét nagyon kedvező volt, és a Century Blacknek köszönhetően Amerikában is kezdett jól csengeni az Opeth neve. A progresszív jelző használata abszolút megalapozott a zenekar összetett, érzelmekkel teli, felkavaró, egyéni, súlyos muzsikájára. A lemez minden egyes perce gyönyörű zenei tájakra vezet el minket. Este a Club 202-ben élőben is élvezhetjük az Opeth csodálatos muzsikáját, hogy aztán szerdán, 17 órától a KlasszikuShockban a szobátokba újra eljuttathassuk a lelket melengető harmóniákat.