Május 7-én jelenik meg a Mantra tagok alapította OM második nagylemeze “Örökkévégtelen” címmel, rengeteg ismerős arccal, vendéggel. Az első, “Érted” című bemutatkozó anyag épp 10 éve, 2011-ben jelent meg, a zenekar hosszú idő után tavaly tavasszal adott életjelet, ekkor három új dallal (Volt idő, Nem kereslek, Keletifény) jelentkeztek be újra, amit a hajdani Replika-főnök Csató Péterrel közös “Örökkévégtelen” követett.

OM: Ne hazudj (feat. Csató Péter & Veres Gábor)




Az elmúlt napokban, hetekben folyamatosan jöttek az újabb dalok, melyben Csató Péter újból feltűnt többször is – például a ma megjelent, Veres Gáborral (Watch My Dying) közös “Ne hazudj”-ban – de hallhattuk már a többi dalban Fellegi Ádám (Bridge To Solace, ex-Mantra, stb.), Ritzel Ani (Dharma), Horváth Ákos (Stardust, ex-Mantra) vagy Peru hangját is.

Örökkévégtelen – Hivatalos lejátszási lista

Az 11 dalos nagylemez új pólóval már előrendelhető a teljesen megújult H-Music webshopban, mellettük pedig továbbra is elérhetők a kultikus Mantra kiadványok is, a résztvevők zenekarainak lemezeivel együtt. 

Rendelés, webshop

Közreműködők:
Vijaya Gauranga Das – gitár (OM, Mantra)
Fellegi Ádám – ének, gitár (This Calling, Bridge To Solace, In’ Lakech, Newborn, ex-Mantra)
Kanyó Péter – ének, basszusgitár (OM, City of Moon)
Veres Gábor – ének (Watch My Dying)
Csató Péter / Nitai – ének (Replika)
Ritzel Ani – ének (Dharma)
Horváth Ákos – ének (Stardust, ex-Mantra)
Peru – ének (Peru)
Giriraj – ének (King of Braj)
Balázs Gergely – hegedű (LélekHegedű)
Steve – dobok

OM: Örökkévégtelen
(2021 – H-Music)
01. Nem kereslek
02. Örökkévégtelen
03. Tabula Smaragdina
04. Magad vagy
05. Volt idő
06. Név nélkül
07. Mózes
08. Ne hazudj
09. Keletifény
10. Elérlek
11. Breed (Nirvana cover)