2016. október 7-én jelent meg az Alter Bridge legutolsó albuma, a The Last Hero, a lemez és az azt követő turné pedig azt eredményezte, hogy a banda frontembere, Myles Kennedy egyelőre fiók mélyén hagyta első szólólemezét. Pedig a Slash mellett is feltűnő Kennedy hosszú időn át dolgozott az albumon. A lemezről egyelőre annyit tudni, hogy több dalban zenészbarátai is besegítettek, Slash természetesen szinte száz százalék, hogy feltűnik a korongon. Az album Brian Sperber (Alter Bridge) producerrel készült a New York-i Ansons Pocket stúdió falai között. Az azonban egyelőre rejtély, hogy mikor jelenik meg, ha egyáltalán publikálva is lesz, ugyanis az énekes már arról nyilatkozik, hogy készíti a második szólólemezét.
„Az első szólólemezen még évekkel ezelőtt kezdtem el dolgozni, de csak tavaly nyáron készültem el vele. Akik már hallották, azt mondják, hogy a korábbi bandám, a ’90-es években működő The Mayfield Four stílusához áll közel. Valóban megvan benne az a hangulat, úgyhogy egyértelműen különbözik a Slash And The Conspirators és az Alter Bridge anyagaitól. Talán még inkább énekes-dalszerző orientáltabb annál, amit korábban hallottak tőlem az emberek. Ráadásul zongora is van benne, úgyhogy egy kicsit intimebb hangzásvilággal rendelkezik. Azóta elkezdtem írni egy másik lemezt is. Ezek a dalok nem olyan rifforientáltak, mint az Alter Bridge szerzeményei. Nagyon szeretem Robert Johnson és Chris Whitley lemezeit és valami ehhez hasonlót szeretnék kipróbálni. Az első albumon jobban dominált a gitár, azonban az új dalokban a legjobbat próbálom nyújtani, hogy minél jobban csupasz, organikus és nyers maradjon.”











