A Queen és Freddie Mercury életéről szóló Bohém rapszódia akkora siker volt 2018-ban, hogy megnyitotta Hollywoodban a zenés életrajzi filmek előtt a kaput, így jött a Rocketman Elton John zenéivel, a Mötley Crüe: Mocskos rock ‘n’ roll, és jelenleg is ezerrel dolgoznak a David Bowie, Elvis Presley, Michael Jackson, illetve Whitney Houston életét feldolgozó alkotásokon.

Már korábban is lehetett hallani arról, hogy életrajzi film készül a Motörhead néhai főnökéről is, a legendás Lemmyről, aki 2015. december 28-án hunyt el, négy nappal a 70. születésnapja után.  Most viszont már azt is tudjuk, hogy a film rendezője Greg Olliver lesz. Olliver korábban három éven át követte mindenhova a Motörheadet és Lemmyt, így készült el a 2010-es dokufilmje, a Lemmy.

Az új film Lemmy teljes életét végigköveti majd, a producere Andre Relis (VMI Worldwide) és Damon Lane, a forgatókönyvet pedig Medeni Griffiths írta, Greg Olliver segítségével. A tervek szerint a film végigkíséri majd a zenész egész életét, azt ahogy felnőtt Stoke-on-Trent városában, amikor roadként dolgozott Jimi Hendrixnél, illetve a Hawkwind zenekarnál töltött időszakát is. A forgatás 2021 elején indul majd, de ez persze a koronavírussal kapcsolatos szabályoktól is függ. Hogy a főhőst ki alakítja, azt egyelőre nem közölték az alkotók.