Ezerrel pörög a Mötley Crüe gépezete: már ismert tény, hogy a tavalyi Crüe Fest koncertsorozatról március 24-én DVD jelenik meg, már viszont az is kiderült, hogy idén nyáron folytatódik a bulisorozat – bár sajnos egyelőre csak Észak-Amerikában. A Crüe Fest 2. The White Trash Circus turné júliustól szeptemberig tart, a nevében szereplő Mötley Crüe dalhoz pedig klippet is forgattak. A nyáron Europában is fellépő MÖTLEY CRÜE odahaza Crüe Fest 2 címszó alatt turnézik majd a Godsmack, a Theory Of A Deadman, a Drowning Pool és a Charm City Devils társaságában. Ezen a túrán az 1989-es Dr.Feelgood albumot teljes egészében elő fogják adni Nikki Sxxék. Természetesen kézzelfogható ajándék is jár majd az ünnepre, méghozzá a Dr. Feelgood új kiadása, bonuszokkal megspékelve.
“Ez már egy régi terv volt, csakhogy sokat harcoltunk azon, hogy vajon melyik lemezt vegyük elő elsőként. A Shout At The Devil és a Girls Girls Girls is versenyben volt, de amikor ránéztünk a naptárra, és leesett a tantusz, hogy a Feelgood épp húszéve jelent meg, már nem volt kétséges, hogy mit fogunk tenni.”
A Crüe Fest 2 sajtótájékoztatója egyébként New York-ban zajlott és a bandának sikerült óriási dugót okoznia azzal, hogy a helyszínre a Dr.Feelgood albumra való utalás miatt mentőautóval érkeztek, természetesen lengén öltözött ,,ápoolónök”-társaságában.
Egész úton az Analog felé, majd az esemény után is azon agyaltam, mennyire lesz kemény meló önismétlés nélkül, negyedik alkalommal is beszámolót írni a...
Táncolós mulatság lesz mához egy hétre a Barba Negrában. Két sötétebb hangulatú zenekar, egy dán és egy finn nagyágyú! Komor hangulat, de pörgős dallamok....
Világhódító turnéra indul az Electric Callboy. A német csapat jó egy év alatt járja majd be Európa, az Egyesült Királyság, Észak-Amerika, Japán és Ausztrália...
A The Offspring 1984-ben alakult a kaliforniai Garden Grove-ban. Negyvenéves pályafutásuk során 11 stúdióalbumot adtak ki és nekik tulajdonítják a – szintén kaliforniai –...