Eddig még cím nélkül tudtuk csak nektek a hivatalos werkfilmeket mutogatni a készülő új Nightwish lemezhez, ma azonban a finn csapat bejelentette, hogy nyolcadik stúdió lemezük Endless Forms Most Beautiful címmel jelenik majd meg március 27-én. Természetesen a cím mellé megérkezett az album borítója is (képünkön).  A tavaszra várható új, 12 dalt tartalmazó lemezen Jukka dobos betegsége miatt Kai Hahto( Wintersun) játszik majd, így a banda nemrégen közzé tett hivatalos fotóján is ő látható. Ez lesz a Nightwish első albuma Floor Jansen énekesnővel, aki Anette Olzon távozása után csatlakozott a finn zenekarhoz két éve. Alább megtekinthetitek, az összes eddig megjelent werkfilmet is az új albumhoz. Február 12-én Élan címmel pedig jön az első hivatalos kislemez is.

#8

#7

#6

#5

#4

#3

#2

#1