Az idén 5 éve alakult, rock/punk /grunge hangzást képviselő KIES zenekar igazán intenzív esztendőket tudhat maga mögött. Elsodró lendületüket és energiáikat számos fesztivál színpadán megmutatták már, valamint olyan zenekarok társaságában turnéztak országszerte, mint például a Fish!, a Depresszió, az Alvin és a Mókusok vagy az AWS.

A ’Kaland az élet’ és a ’2017’ névre keresztelt nagylemezeik után most megérkezett a harmadik, ‘Nincs az a sor, amibe szívesen beállnék’ címmel. A lendület és a dupla vokálos Kies-es ízvilág a régi, de mégis más ez az album, mint az eddigiek.

„Mind zeneileg, mind szövegileg egy kicsit messzebbre rugaszkodtunk. Hoztunk be olyan hatásokat és témákat, amik eddig nem feltétlen voltak jellemzőek a zenekarra. Megmaradt a Kies-es hangzásvilág, de szélesebb spektrumban mozog, akár punk vagy épp metal elemeket használva ” – mondta a zenekar a lemezről.

Új klipet is készítettek a fiúk, az ’Erdő’ című dalhoz, melyről Kaldenekker Feri így nyilatkozott: „Az Erdő videóját a legutóbbi budapesti koncertünkön rögzítettük. Egy olyan koncertklip, mely hűen visszaadja, hogy milyen is egy KIES koncert élőben, milyen a lendület, a hangulat, valamint  az energia az emberek és a zenekar között.”




A lemezt élőben először február 28-án, az A38 Hajón mutatják be a srácok, ahol a tőlük megszokott pörgős bulin kívül pár extra őrültségre is lehet számítani, a társzenekar pedig a német Blackout Problems lesz. Esemény

Utána sincs megállás a Kiesnek, ugyanis másnap útjára indul a Fatal Error zenekarral való közös turnéjuk.

Az új album elérhető február 7-től a digitális platformokon, kézzelfogható formában pedig a lemezbemutató koncerten lesz beszerezhető, emellett postai úton is megvásárolható a lemezhez tartozó merch-el együtt, itt: www.kies.hu

A február más szempontból is felettébb izgalmas időszak a zenekarnak, ugyanis ’Az egyetlen’ című számukkal bejutottak A Dal 2020 műsorba.

Facebook 
Instagram
Spotify