Március 13-án napvilágot látott az első Lucy klip. A formáció még tavaly szeptemberben, a Hammer gondozásában adta ki Budapestről szeretettel című debütáló lemezét, az idei év elején pedig elkészült a Kispesti éjszaka klipje is.
“Az operatőr és a vágó Végvári Tibi barátunk volt, jó volt vele együtt dolgozni, -habár a technikát ismerve ami el tud romlani az el is romlik – voltak hátráltató tényezők a forgatás alatt, viszont ezeket jól áthidaltuk” – nyilatkozta Faigl Zoltán, basszusgitáros. A Junkiesból ismert Sajti Levente elmondta, “már dolgozunk a második Lucy lemezen is, terveink szerint egy dal már májusban hallható lesz az új anyagból.”
A Lucy legközelebb április 4-én Oroszlányban, április 11-én pedig Budapesten a Légó klubban játszik, utóbbin a Heten, mint a gonoszok fesztivál keretein belül.





