Kurt Cobain halálával a grunge zenei műfajnak is befellegzett. A Metallica a fekete albuma után csak önmagát kereste. A Guns N’ Roses tagjai miután verbálisan egymás szívébe döfték a tőrt, szétszóródtak a szélrózsa minden irányába. A zenei trendek változásával a tradicionális heavy metal bandák csak vegetáltak, a korábbi sikereket meg sem tudták közelíteni. A sokak által pedig egyszerűen female metalnak hívott, női énekesekkel működő szimfonikus, gótikus csapatok pedig még csak a szárnyaikat bontogatták. Ez volt a jellemző a kétezres évek elejére. Hogyan tovább, miként újulhatna meg a zeneipar?
Mondjuk így: a hip hop ritmusokat keverjük össze elektronikus hangokkal, zúdítsuk nyakon rockriffekkel és színezzük fülbemászóan dallamos refrénekkel. Még leírni is borzalmas, pedig ez a zenei kagyvasz több millió embert levett a lábáról. A zenei szakújságírók ezt az elegyet nu metalnak nevezték el. És bizony a 2000-es évek elején minden erről a zenei irányzatról szólt. Gombamód szaporodtak a műfaj követői, ráadásul szinte kivétel nélkül giga-mega sikereket értek el. Csak a legnagyobbakból teliírhatnám ezt a cikket: Korn, Limp Bizkit, Disturped, Papa Roach….na és persze a Linkin Park.
A kezdetben Xero, majd Hybrid Theory néven működő hat srác megmutatta a világnak, hogy vannak még a zenében fel nem fedezett területek. Mivel azonban Hybrid Theory néven már működött egy másik banda, így a kaliforniai Santa Monicában található parkról adtak maguknak nevet. A rosszmájúak olyan pletykákat terjesztettek róluk, mi szerint olyan jelleggel, mint a fiúbandákat szokás, egy menedzsment rakta össze a Linkin Parkot. Ez abszolút tévhit, ugyanis Chester Bennington énekes kivételével a többi muzsikus már korábban ismerte egymást. Chesterre pedig azért volt szükség, hogy a rap-mániás Mike Shinoda mellett legyen egy úgymond „igazi” énekes is. Mindenfelé szétküldözgették az instrumentális demókat, amelyről Chester egy nap alatt felénekelte a Forgotten és az A Place For My Head című dalokat. Mivel nagy távolság választotta el őket, így az énekes telefonon keresztül játszotta be nekik a végeredményt. Ez a mesékbe illő sztori is happy enddel zárult, az énekes a feleségével és két kutyájával már utazott is a zenekarhoz Los Angelesbe. Látszott, hogy valamihez nagyon értenek, mert már az első koncertjük után (a System Of A Down és a Cypress Hill-es Sen Dog bandájával léptek fel) egy úgynevezett publishing lemezszerződést kötöttek. Innen pedig már egyenes út vezetett a multis Warner kiadóhoz. A Hybrid Theory című debütáló korong a megjelenés után azonnal a Billboard lista 16. helyén startolt, ami egy minden előzmény nélküli csapat esetében teljesen szokatlan. Persze a lemezen található dalok magukért beszélnek. A One Step Closer volt az első kislemez róla (ez egyébként a Dracula 2000 című film egyik betétdala is) ami még hivatalosan meg sem jelent, de a különböző rádióállomások már maguktól is játszották. A Hybrid Theory amúgy is tele van jobbnál jobb nótákkal, szinte bármelyiket ki lehetett volna választani klipnek vagy kislemeznek. Nem véletlen, hogy négy különböző kislemez és egy rendkívül minőségi és ötletes remixalbum is született utána Reanimation címmel. A dalokban rengeteg számítógépes kütyüt alkalmaznak, ugyanakkor nem feledkeztek meg a súlyosságról sem, ráadásként pedig minden dalban ott bújik a fülbemászó refrén.
Szerdán, a 17 órakor kezdődő KlasszikuShockban éljük át újra a nu metal megszületését és felvirágoztatását!





