Kori néven, egy teljesen új formáció élén, debreceni fiatal zenésztársakkal 2020 nyarán tért vissza a P. Box, Omen és Szfinx zenekarokból ismert Koroknai Árpád énekes. A bemutatkozó “Tegnapután” című dal Kozma Norbert (Rúzsa Magdi, stb.) gitáros szerzeménye, melyhez Kori írta az énektémát és a dalszöveget, és Debrecen legmagasabb pontján forgattak hozzá videoklipet a Hypermedia stábjával.

A csapat azóta újabb négy új nótát rögzített, melyek közül a Sámántáncot tavaly novemberben mi is bemutattuk. Ehhez is készült egy videó, naná, hogy ezúttal is a Hypermedia stábjával. A videóban a zenekar mellett feltűnnek a Modern Tánc-Játék Stúdió táncosai (külön köszönet Holb Ibolyának a segítségért), Pusztai ‘Gyertya’ Gábor tűzzsonglőr, és egy – Szabó Gergő által betanított – héja is. A forgatás helyszíne a zeleméri Árpád-kori templomrom volt, amelynek varázslatos hangulata remekül illeszkedett a dal mondanivalójához.

Kori legfrissebb dala pedig a Ha nem lesz többé nyár címet viseli, és szintén készült hozzá egy videoklip is.




KORI:
Koroknai Árpád – ének
Simonyi László – gitár, vokál
Németh Attila – billentyűs hangszerek
Miski Zoltán – basszusgitár
Sávai Bence – dobok