Valószínű már kevesen tudják, hogy Nagykátán 27 évvel ezelőtt létrejött egy Grund Kulturális és Ifjúsági Egyesület a Bartók Béla Művelődési Központban. Szellemi atyja Tóvári József volt, aki népművelőként tevékenykedett akkoriban a művelődési házban. Fő célja volt, hogy a környékbeli fiataloknak valamiféle „értelmes” szórakozási lehetőséget biztosítson a kultúrház falai között illetve a Tápió vidék környékén. Sokszor szervezett kirándulásokat, videó vetítéseket, beszélgetős esteket, ahol különféle témákat lehetett megvitatni.

Egy ilyen beszélgetés alkalmával merült fel, hogy lehetne például egy  tehetségkutató rock zenei versenyt rendezni, ahová nemcsak a környékből, hanem szinte az egész ország területéről nevezhettek amatőr rock zenekarok. Természetesen a produkciókat egy szakmailag hozzáértő zsűri bírálta el.

Olyan neveket sikerült megnyerni a zsűribe, mint Viktor Máté,Babos Gyula,Bornai Tibor stb. Az első helyezettek pedig felléphettek a Petőfi Csarnok színpadán illetve egy saját demót készíthettek a Reaktor Stúdió jóvoltából.

Az alakulás évében 1990-ben rendeztünk egy versenyt és a rákövetkező évben is. Sajnos elég hamar vége szakadt ennek a sikeres rendezvénysorozatnak, mivel Tóvári Józsi elköltözött Nagykátáról 1992-ben és sajnos 2000-ben meg is halt.

Az emlékezés apropóját az adja, hogy az akkori rock rajongókban és az egyesület tagjaiban felmerült egy „Retro Grund rock találkozó” megrendezésének a gondolata. Sikerült az akkori fellépő zenekarok közül találni olyanokat, akik vállalták is a fellépést.

Így a találkozó 2017.márcuis 18.-án 20 órai kezdettel kerül megrendezésre a nagykátai Bartók Béla Művelődési Központban.

A fellépő zenekarok:

 Libido Blues Band (Buzsik József-dob, Lipták Tibor-gitár,ének,szöveg, Urbán György-basszus- gitár,Lakatos Ágnes-billentyűs hangszer)

Csernobil 4-es Blokk (Hoppál Bulcsú-ének, Hoppál Mihály-gitár,Laczkó Csaba-basszus- gitár,Irmalós Gábor-dob)

Rituális Rémtettek (Bakó Éva –ének, Bályi Zoltán, Erős Dénes-basszusgitár,Csizmadia János-gitár, Gazda”Gúnár”László-ének,gitár,billentyűs hangszer,Klacsán Gábor-szöveg,Urbán László-dob)