“Itt régóta őrzik, gyűjtik az értékeket és hagyományokat. A mai művészet számtalan meghatározó csoportja és művésze kapott itt helyet és dolgozik évek hosszú sora óta. Megtisztelő lesz közéjük tartozni.

1978-ban egy „szombat esti blueszenekart” alapítottam, ennek tavaly lett vége. De csak a HBB-nek. Most, egy B-vel rövidebben újra visszatérünk a rendszeres klubéletbe. A „HB”, azaz Hobo és Bandája, amely laza szerkezetű és a zenei céloknak megfelelően állandóan változtatható felállás jelenleg a „Requiem a bluesért” munkacímű lemezre készül, melyet Póka Egonnal írunk és hatalmas szereplőgárdával szeretnénk felvenni .

Ehhez a leghasznosabb és számomra legkedvesebb előtanulmány „visszatérni a
gyökerekhez”, vagyis MOM-ban, az Ikarusban, az FMH-ban, a néhai Lágymányosi Közösségi
Házban eltöltött és végigjátszott több száz este gyakorlatához.

Bluest, rock and rollt, kuplékat, verseket játszani testközelből az embereknek. Muzsikusokat,
költőket, színészeket vendégül hívni, művészfilmeket, zenés filmeket vetíteni, kiállításokat
tartani, fiatal bandáknak, énekeseknek bemutatkozó lehetőséget adni és így tovább.

Tisztelettel kérem Mindannyiójukat, ötleteikkel, javaslataikkal, gondolataikkal már a február
25.-i megnyitó előtt segítsék az előkészítést és írjanak!

Mint azt az ott jelenlevők januárban a két Gödör-beli fellépésünkön hallhatták, zenében
visszamentünk a HBB első időszakához és Stones, Doors, Cream, Kex számokat is játszottunk,
ezt folytatjuk Tom Waits, Vlagyimir Viszockij, Muddy Waters, Jimi Hendrix, Willie Dixon
dalokkal, József Attila, Pilinszky, Faludy, Ginsberg versekkel, stb… És mindezeket ötvözzük
rengeteg saját számunkkal.

Szeretettel meghívom és elvárom kedves Mindannyiójukat a Fonóban otthonra talált Hobo-
klubba.

2012. február 25-én, március 31-én, április 28-án, május 26-án és a szezonzárón, június 16-
án. Majd ősszel és télen, sőt jövőre is!!!

Zene! Tánc! Hangulat! Hűtött italok! Lekérés nincs!

Mindenkit üdvözöl
Hobo”