Igen, a hír nem csalás, és nem ámítás! 2010. július 12-én (hétfő) a szenzációs Queensryche zenekar ad koncertet a Petőfi Csarnokban. Aki esetleg nem ismerné őket, nekik itt egy kis összefoglaló az együttes munkásságáról.
A Queensrÿche – Chris DeGarmo, Michael Wilton, Eddie Jackson, Scott Rockenfield ésGeoff Tate – 1983-ban jelentette meg az első EP-t, melynek anyagán anyagon még erősenérződött az Iron Maiden, a Judas Priest és a Ronnie James Dio fémjelezte Black Sabbath hatása.
1984 szeptemberében The Warning címmel Londonban rögzítették első nagylemezüket. Eztkövetően az Egyesült Államokban a KISS Animalize turnéján vendégeskedtek. Hírnevüket tovább növelte a Rage for Order album. Addigra már a korszak egyik fő tényezőjének számítottak,nemcsak a heavy/power metal vonalon, de a progresszív metal műfajban is. Egyszerre tudták elnyerni a kritikus zenesajtó és a kortárs zenekarok tiszteletét, valamint a tini rajongók jelentős részét, ami rendkívül ritka eset. Sajátos, újszerű arculatuk ekkora már kiforrott, új trendet indítottak el a 80-as évek második felének zenei világában.
1987 végén láttak neki főművűknek. A munkát hatalmas érdeklődés kísérte, akkora sikerre azonban senki nem szamított, mint amit az 1988-ban kiadott Operation: Mindcrime elért. Az anyagma progresszív metal egyik csúcsalkotása, a stílus egyik alapvető klasszikusa. 1990 augusztusában került boltokba a következő nagylemez az Empire. Az anyag irányváltozást jelez a korábbi munkákhoz viszonyítva: hard rockosabb, mondhatni kommerszebb irányt vett a zene. A lemezkiadását követően nagyszabású, 18 hónapos turnéra indultak. A körúton előadták a teljes Operation:Mindcrime lemezt, ennek anyagából készült az Operation: Livecrime koncertlemez.

Queensryche

1991-ben résztvettek a Monsters of Rock turnén, ahol a Metallica és az AC/DC társaságában koncerteztek, többek között Budapesten is felléptek.Némi szünet után 1994-ben jelent meg a következő nagylemez, mely a Promised Land címet viselte, majd újabb három év múlva, 1997-ben a Hear in the Now Frontier című album.számos újabb albumot és turnét követően, 18 évvel az első fejezet után, 2006-ban adták ki az Operation: Mindcrime II-t, mely zeneileg az első rész továbbgondolása, több a klasszikus/rockoperás elemmel. A kritika és a rajongók pozitívan fogadták a lemezt, bár a többség szerintnem ér fel az elődjéhez. A lemez kiadását követően nagyszabású önálló turnéra indultak, ahol mindkét Operation: Mindcrime anyag történetét előadták, hatalmas színpadi show keretében. A teljes Operation Mindcrime I & II, hatalmas három órás amerikai szuperprodukció, szereplőket,kellékeket, díszleteket, kivetítőket felvonultató koncert-színház volt. Ennek a turnénak a keretében ismét felléptek Magyarországon, a Petőfi Csarnokban. 2007 augusztusában egy újabb válogatás látott napvilágot Sign of the Times: The Best of Queensrÿche címmel, ezt egy feldolgozás lemez,a Take Cover, követte, 2007 novemberében. Ezen többek közt U2, Black Sabbath, Pink Floyd, Queen, The Police és Buffalo Springfield dalokat formáltak a saját képükre. 2009 tavaszán jelent meg a soron következő nagylemez, American Soldier címmel. Az album egy konceptlemez, amit az amerikai katonák élete, érzelmei, a háborús borzalmak inspiráltak: Geoff Tate apja a vietnami háború idején volt katona, ennek hatására az énekes volt katonatársakkal készített interjúkat azalbum előkészületei során, melyek töredékei hallhatók a lemezen is.