Szintén az első estén, 22 óra 25 perckor került színpadra a legújabb felállásával (Tóth Attila, Kukovecz Gábor, Nagy Dávid, Pintér Csaba, Czébely Csaba) a Pokolgép együttes. Az előzetes várakozásokat is felülmúló koncertet kanyarítottak, és bár Attila nem tudott kiszabadulni a rajongók és újságírók gyűrűjéből, Kukovecz Gábor örömmel állt rendelkezésünkre néhány szó erejéig.
– Szia, Gábor! Hadd csapjak egyből a közepébe: hogy tetszett a mai közönség, mit láttatok, nekik hogy tetszett a produkciótok?
Kukovecz Gábor: Fantasztikusak voltak. Erre nem lehet mást mondani, fantasztikusak voltak.
– Kemény kérdés következik: szerintetek, mármint a zenekar szerint hogy válik be Attila?
– Már elmondtuk, ahol el lehetett mondani, hogy igazából, amikor mi már a honlapra kiírtuk, – megjegyzem, felelősségteljes embernek gondoljuk magunkat mi négyen, most már öten – tehát amikor azt a pár gondolatott feltettük, hogy megtaláltuk az ötödik embert, azt mi komolyan is gondoltuk, és töviről hegyire végignéztük az egésznek a szakmai részét, meg persze az emberi részét. Együtt próbáltunk meg gondolkodni, rengteget beszélgettünk, és ezek alapján került fel az információ a zenekar honlapjára. Ezen nem is nagyon módosítanék azóta sem, Attila teljesen közénk való!
– Nagyon tapasztalt zenész vagy. Szerinted, mint évek óta a színpadon álló ember szerint, a közönség hogy fogadta Attilát? Mert az elején mintha láttam volna egy kis berzenkedést, ami a végére teljesen elmúlt, de kíváncsi lennék, hogy Ti hogy láttátok fentről?
– Köszönöm, hogy megfogalmaztad. Olyan hülyén venné ki magát, ha erre most én mondanék valamit. Én ugye felülről láttam az egész mai koncertet, és én is hasonló dolgot tudtam volna mondani, de az hülyén vette volna ki magát, mert minden kocsis a maga lovát dícséri, ugye… (nevet)
– Akkor a zenekaron belül a barátságok már szövődnek Attilával? Teljesen beilleszkedett a csapatba?
– Igen, teljesen. Felvette a zenekar ritmusát. Amikor kiírtuk az információt, akkor két szempontot néztünk, ugye: emberit, és szakmait. És aki nekünk kellett, az nem a zenekar eddigi énekeseinek egy imitátora volt, hanem egy önálló arc, egy egyéniség. Egy olyan fogaskerék, amivel a zenekar tovább tud lökődni esetleg egy olyan válságos helyzetben, mint például amibe kerültünk, hogy Joe azt mondta, hogy ő eddig énekelt metált, és nem akarja tovább csinálni. Legalábbis én ezt olvastam a saját szavai szerint.
– Okozott törést Rudán Joe elvesztése?
– Értelemszerűen okozott. De Rudán Joe-t én nem veszítettem el, nekem a barátom. Az egy másik kérdés, hogy az én zenei utam most más irányba megy, illetve nem más irányba, mert ugyanabba az irányba tartok, amerre harminc éve tartottam, és ugyanaz az egy zenekarom van, a Pokolgép. Joe most azt csinálja, amit szeret csinálni, és ez egy jó dolog. A barátság megmaradt, én úgy gondolom, hogy Joe nekem a barátom, az egy teljesen más dolog, hogy most nem vagyunk egy zenekarban. De persze ez nem jelenti azt, hogy ha bármilyen jubileumi koncert lenne, akkor ne hívnánk meg a zenekarnak azokat a tagjait, akik bármikor is sokat tettek a zenekarért. És most nem csak a Joe-ra gondoltam, hanem ha esetleg visszább tekintek a múltba, ezt a zenekart több ember építgette, én csak az egyik téglácska vagyok ebben a dologban.
– Ha már szóba hoztad, hogy jubileum és koncert. További tervek a nyárra?
– A zenekarnak van egy honlapja, ott fent van minden információ, most sajnos fejből nem nagyon tudnám megmondani. Játszunk minden olyan helyen, ahol lehet játszani, ahová hívnak minket, és nyilván az embernek mindig vannak újabb gondolatai, szövegben és zenében, úgyhogy év végén szeretnénk egy lemezt megjelentetni. A kiadó, akivel beszélgettünk, azt a dédelgetett álmunkat próbálja meg valóra váltani, hogy valamelyik koncertet megpróbálja rögzíteni, és a CD mellékleteként végre megjelenhet egy DVD a Pokolgép Együttesről.
– Ezek szerint még a csúcsról is van felfelé út?
– Köszönjük, ha így vélitek, hogy a csúcsról is van fölfelé, ez egy nagyon jól eső gondolat volt, amit mondtál, szerintem igazából nem a csúcson kell lenni, hanem szeretni kell valamit, és számunkra ez a mai este azt igazolta, hogy nagyon sokan szeretik a zenekart és szeretik ezeket a számokat, és ha másért nem, akkor már ezért megéri legalább egy fél számot írni a Pokolgép Együttesnek, akár szöveget, akár zenét.
– Amit akkor akartatok, amikor megalakítottátok a Pokolgépet, azt sikerült elérni?
– Én mindent elértem, amit akartam szinte. Talán még ezt a DVD-t, amit mondtam nem. Persze Amerikában még nem lettünk világsztárok, de hátha… Még előttünk az idő. Igazából 150 szám körül írtam zenéket, szövegeket, azok megjelenhettek, és ezeket átélni, a koncerteken a közönséggel együtt énekelni… Azt mondom, hogy én mindent elértem, amit el akartam érni. Persze az ember telhetetlen. De azt mondom, hogy ha ezt az állapotot stabilizálni lehetne, akkor kiegyeznék még egy harminc évben.
– Adja Isten. Nagyon szépen köszönjük!
– Én köszönöm Nektek!