End of Paradise – „A kiválasztott” turné – Január...
2017. október 20-án, a Nail Records gondozásában jelent meg a székesfehérvári End of Paradise új albuma, A kiválasztott. A korongot tisztességesen meg is fogják turnéztatni a srácok, hiszen eddig több, mint 10 lekötött bulijuk van a 2018-as első felére. Fellépnek majd Budapesten, Győrben, Nagymegyeren, Dunaszerdahelyen, Hatvanban, Párkányban, már biztos fellépői a jövő évi Ukk & Roll Fesztiválnak, és természetesen zenélnek majd otthon, Székesfehérváron is.
A turné első állomása január 12-én,...
Wiseman Is Alive
A napokban sikerült megállapodást kötnünk a Royal Vodkával, a nov. 14-i koncertünk támogatására. Ennek folyományaként italakciók lesznek a helyszínen, többek között mindenkinek ingyenes „ welcome drink ” jár. A részletekről honlapunkon lehet majd bővebben informálódni. A WASP zenekar itthoni turnéállomása sajnálatos módon egybeesik a mi koncertünkkel. Azért sajnálatos módon, mert így mi nem tudunk elmenni, megnézni őket. De hogy aki...
Crossholder – Tim Ripper Owensszel turnéznak
Korábban már hallottunk arról, hogy a Crossholder csapatnak egy álma vált valóra, mikor vettek egy kétemeletes turnébuszt. Erre azért is volt szükség, mert tudni lehetett, hogy egy közismert világsztárral fognak turnézni, akinek kilétét, akkor még nem árulták el. Mostanra kiderült, hogy az úriembert Tim Ripper Owensnek hívják. A neves énekessel indul közös körútra a Crossholder zenekar. A svájci Acidell is csatlakozik a romániai és az ukrajnai állomásokhoz, 2013. október...
Madrass – Új énekessel, a ShowBarlangban lép fel a...
Hulljatok levelek címmel az egyedi hangulatú folk-rockos Madrass idén új EP-vel jelentkezett. A zenekar hitvallása szerint a muzsika alapvetően befogadásra épülő kifejezés-formáján belül a népdalok és népköltések ősi emberi érzelmeket fogalmaznak meg sokszor egyszerűbb, ugyanakkor igazabb és hitelesebb módon, mint számos, manapság divatos zenei műfaj. A csapat nem sűrűn koncertezik, október 3-án azonban a ShowBarlangban lépnek fel, ráadásul Haraszti Mátyás személyében egy új énekessel: „Fehér holló gyakoriságú koncertjeink egyike következik...
Thornwill – bréking nyúz!
Ismét nagy megtiszteltetés érte a Thornwill zenekart. Az Xbox után az Audi is úgy döntött, hogy reklámfilmjéhez az ő zenéjüket használja fel. A februári Xbox siker után most a Before I die című Thornwill nótát fogja megismerni a világ, ahogy elkészül az Audi R8 legújabb reklámfilmje. A zenekar nótái eddig is szép sikereket értek el külhonban, hiszen több rockrádió műsorára tűzte őket Európa szerte. http://www.thornwill.com/
MTV Headbanger’s Ball Tour 2018 – SODOM, DEATH ANGEL...
MTV Headbanger’s Ball Tour 2018 – A 80-as évek visszatér!
A tavalyi év sikerén felbuzdulva idén újra útnak indul az MTV Headbanger’s Ball Tour, ráadásul a 80-as évek ikonikus TV műsorának égisze alatt ezúttal a SODOM, a DEATH ANGEL és a SUICIDAL ANGELS zenekarok szállnak be együtt a turnébuszba.
A budapesti állomás december 2-án lesz a BARBA NEGRA-ban.
A Tom Angelripper vezette Ruhr-area thrash legenda SODOM felállásában nemrégiben komoly változások történtek: visszatért a zenekar soraiba az a Frank Blackfire, akinek játékát a stílus...
AC/BC a Rocktogonban
Újra AC/DC hangoskodás ígérkezik a budapesti rock-kulthelyen, a Rocktogonban. December 1-én ugyanis ott mutatkozik be egy ígéretes új, az AC/DC előtt tisztelgő zenekar, AC/BC néven. A csapat a magyar tribute, és rock élet jólismert szereplőiből verbuválódott, példaként a doboknál: Retek, azaz Ratkai Miklós (ex-Akela), a gitárnál Kató Csaba (Motörhand), a basszusért pedig Pókember (Akela) felel majd. Az AC/DC-t felelevenítő formáció vár mindenkit vár, a jelszó: Let’s there be rock’ n roll! Idő: 2010....
Deftones a Budapest Parkban – tizennégy év után ad...
A sacramentoi Grammy-díjas alternatív rock zenekar 1988-as megalakulása óta két utat választ egyszerre – a kőkemény metál határait feszegeti shoegaze és pszichedelikus elemekkel. A Chino Moreno vezette csapat hosszú évek után hozza újra Magyarországra a káoszt.
A Deftones az egyik első olyan zenekar volt, akik a kemény gitártémákat és az üvöltő vokált árnyalták légiesebb zenével és visszafogottabb énektémákkal. Bár a zenekar gyökerei valahol a heavy metalban keresendők, a ’90-es években...
Linkin Park, Red Hot Chili Peppers és Foo Fighters...
Slágerekben nem lesz hiánya annak, aki úgy dönt, hogy bolondok napján kilátogat a Barba Negrába. Elsőként a 2010 őszén alakult Foo Lighters csap a húrokba, akik zászlojukra azt tűzték, hogy megidézik azt a libabőrös zenei élményt, amit Dave Grohl és bandája nyújt. Mivel az ilyen jellegű endorfin termelés nem jön hozzánk sűrűn, így biztosan jót riszálhatunk majd a hazai tribute banda produkcióján.
Őket követi a 2016 elején elstartolt Blue Cold...
“Gondolkozó emberek metal bandája” – újra Budapesten játszik a...
Legutóbbi Dead To The World című lemezével tér vissza Európába a Helmet és természetesen Budapest sem marad ki a sorból, hiszen a csapat frontembere rajong a fővárosunkért. Augusztus 7-én irány a Dürer Kert!
Az amerikai Helmet 1989-ban alakult, hozzánk azonban csak 2008-ban jutott el először az addigra az aranylemezes és Grammy-díjra jelölt Meantime-mal befutott formáció. Page Hamilton frontember leginkább a “gondolkozó emberek metal bandája” címszóval illeti saját zenekarát, a kritikusok...















