Nem tervezi a turnéja további halasztását a Pineapple Thief. A Bruce Soord által alapított, és az egykori Porcupine Tree ill. King Crimson dobost, Gavin Harrisont is a soraiban tudó zenekar eredetileg tavaly szerette volna bemutatni Versions Of The Truth című nagylemezét, de erre végül most október 15-én kerül majd sor az A38 Hajón. A csapat időközben egy új, élő felvételekre épülő kiadványt is összerakott.

A Versions Of The Truth nagylemez tavaly őszi megjelenése után a Pineapple Thief turnéra készült, azonban annyi más zenekarhoz hasonlóan az ő terveiket is keresztülhúzták a globális járvánnyal kapcsolatos intézkedések. A csapat ebben a helyzetben határozta el idén áprilisban, hogy kipróbálja az online koncertezést, hiszen ez volt a legjobb elérhető módja annak, hogy színpadra lépjenek, és legalább virtuálisan kapcsolatba kerüljenek a rajongókkal. Így született meg a Nothing But The Truth felvétele, George Laycock rendezésében. A felvételt eredetileg egy online sugárzott koncertként láthattuk, most azonban önálló kiadványként is megjelenik.

Bruce Soord így mesélt a Pineapple Thief elmúlt időszakáról: „A zenekar számára egyaránt fontos a stúdióban és a színpadon töltött idő, így nagyon csalódottak voltunk, amikor a turné ellehetetlenült, és nem tudtok élőben előadni a friss dalokat. Ebben a helyzetben felbecsülhetetlen fontosságú volt az a lehetőség, hogy elkészíthettük ezt a filmet. Annyira furcsa és idegen volt ugyanakkor maga a helyzet. Persze már korábban is álltunk kamerák előtt, de ezúttal más volt, ahogy ott álltunk a színpadon, mindenki a saját, kamerákkal körülvett kis körében… hiszen úgy játszottunk el egy teljesen új műsort, hogy azt csak egyetlen egyszer adtuk elő, és egyszerre lehetett megtekinteni a világ minden sarkában… ez igazán nagy nyomást jelentett, úgyhogy igyekeztünk jól teljesíteni.”

Bruce azt is elmondta, hogy semmiképp sem akartak egy egyszerű, statikus felvételt készíteni, ahol csak egy üres szobában bámulnak egymásra. Egy olyan különleges, látványos felvételt szerettek volna, amit mozikban lát az ember. Az online esemény után a Nothing But The Truth most „fizikai formában” is megszületik, hiszen dupla-CD-ként, duplalemezes fekete vinyl (bakelit) lemezen, továbbá blu-ray-en is elérhető lesz, amin a DTS-HD 5.1 és nagy felbontású sztereó hangzás mellett most először Dolby Atmos immersive formátumban is hallhatóak a felvételek. Az Our Mire-t már most megnézhetjük:

A fentiek mellett keménytáblás könyv formában is megjelenik a Nothing But The Truth. A 60 oldalas könyv dalszövegeket, exkluzív fotókat és számos további információt tartalmaz majd, valamint összesen 4 darab lemezt: a két CD mellett a blu-ray-t és egy DVD változatot is. A videófelvételek között megtaláljuk majd az áprilisban streamelt teljes koncertfelvételt, kiegészítve Gavin Harrison különleges, dobkamerás nézetével, továbbá 4 olyan számot is, ami az áprilisi online eseményről kimaradt. Rajta lesz a lemezen a „Demons”, a „Break it All”, a „Versions Of The Truth” és a „Driving Like Maniacs” videóklipje is, továbbá 6 rövid zenekari nyilatkozat. A legutóbbi nagylemez címadó dalához készült klipet itt is megnézhetjük: https://youtu.be/O32DMyXN-mI

A fellépésen a zenekar teljes életművéből, és az új lemezről is válogatott dalokat. Emellett most már a valódi koncertélményre sem kell sokat várni, hiszen október 5-én indul az európai turné. Budapestre a turné második hetében, október 15-én érkezik a csapat, és az A38 Hajón játszik majd. A koncertre a jelenlegi szabályozás alapján védettségi igazolvánnyal rendelkezők léphetnek be, további korlátozások nélkül. Jegyek elővételben és a helyszínen is kaphatók lesznek! 

A Livesounds bemutatja:
2021. október 15. péntek 20 óra
Budapest, A38 Hajó
The Pineapple Thief koncert + vendég
Belépő: normál elővételben és a helyszínen 7500 Ft
Jegyek kaphatók az A38 Hajón, a www.a38.hu és www.tixa.hu weboldalakon, valamint a Ticketportal és az Eventim hálózatában.

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
http://www.pineapplethief.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/488138868793234/