A rockmaratoni hét legvégén visszatér a kemény zene a budapesti S8 Underground Clubba, egy jó kis Metal Booze keretében. Négy magyar banda hozza a headbanghez szükséges ütemeket. Lesz köztük fővárosi, vidéki, fiatal és idősebb korosztály is, így jól egybe foglalja majd a hazai rock és a metál érát. Hajakat kiengedni, korsókat előkészíteni, mert egész estés programot és hajnalig tartó talpalávalót kínál a belvárosi pinceklub/romkocsma.
Az Everyday Workshop 2014 tavaszán alakult. „Főleg alternatív metál és post grunge előadók voltak ránk a legnagyobb befolyással. Majd ahogy a tagok cserélődtek, úgy jöttek újabb és újabb hatások. Minden egyes személy hozta magával korábbi zenei tapasztalatait és stílusát, így jött létre a mostani hangzásunk, amiben megtalálható a hard rock-tól, a grunge-on át egészen a tecknikás black metal stílus jegyekig minden. Eleinte a feldolgozásokat helyeztük előtérbe, de később egyre gyakrabban kerültek elő saját ötleteink és születtek meg a szerzemények. Bízunk benne, hogy a közönség is szeretni és élvezni fogja a zenénket.” – mesélték magukról.
A noTs létrehozásának ötlete 2010 április-május környékére tehető, amikor is Ruskó Péter és Dezső Tamás úgy döntött, hogy egy zenekart hoz létre az egykori Endless alapjaira építkezve. Mivel Tomi ekkor már a Secansban játszott, így az ott tevékenykedő Várkonyi Róbert dobost és Kovács Balázs baszusgitárost kérték fel, hogy gyarapítsa a létszámot. A formáció folyamatosan gyártotta a számokat csak egy gond akadt, hogy az énekesi poszt üresen tátongott. Több sikertelen próbálkozás után találtak rá Kormos Dávidra, aki a zenekar megkeresését szívesen fogadta és így csatlakozott a társulathoz. Bár sok tagcserén ment át a fehérvári fogat, az egység minden egyes alkalommal csak erősödött.
„Ez a felállás 2012 óta létezik, de már előtte is próbálkoztak más formációkkal. A srácok 15-16 évesek, de mindenki több mint 5 éve foglalkozik a zenéléssel. Ricsi és Ati barátsága az óvodai évekből származik, majd az általános iskolába Matyival kiegészülve 8 évig osztálytársak voltak, Ábel szintén isaszegi, így a társaságba hamar megtalálták a közös témát, az élő zenét. Koncerteken is többnyire saját dalokat játszanak, néhány külföldi popdal feldolgozással vegyítve. Rengeteg koncerten vannak túl a fiúk, ahogy telik az idő, a közönségük is kezd kialakulni. Hetente 2-3 alkalommal próbálnak, de rengeteg időt töltenek a zenélésen kívül is együtt. Elsősorban barátok, azután zenésztársak. Hamarosan szeretnének ismét stúdióba vonulni, hogy rögzíteni tudjanak még néhány dalukat. Eddig inkább a környéken zenéltek, viszont szeretnének a nyár folyamán minél több helyre eljutni. Nagyjából 1 éve megnyertek egy gödöllői tehetségkutatót, a GIX-Faktort, ahova azért jelentkeztek, hogy visszajelzést kapjanak azzal kapcsolatban, amit csinálnak. Stílusilag nem szeretnék, ha a rockon belül bármelyik műfajba elkönyvelnék őket, mivel pimaszul fiatalok, eddig is és ezután is sokat fog változni a zenei ízlésük.” – No Respect forrás: rockbook.hu
A Kobak triója 2011-ben verbuválódott és azóta több név alatt is zajlottak próbák, koncertek, demók. Jelenleg, mint Kobak zenekar köpik ki magunkból a koszos riffeket. Mondhatni grunge, ha már valamit muszáj, könnyed franciás grunge. Az alapjában véve riff központú zene néha átcsap pszichedelikus jammelésbe.
Zobin 30 éves. Iránban született, ahonnan politikai okokból el kellett menekülniük. Svédországban nőtt fel, de egy ideje úton van: egyedül (a gitárjával) járja a világot. Hogy holnap hol alszik, nem tudja (tényleg nem), de az biztos, hogy Magyarországon metálzenekart alapított itt élő irániakkal, akiket egyetlen napja ismert.
Metal Booze:
2015. július 18. (szombat)
Kapunyitás: 18.00, koncertkezdés: 19.00
Program: Everyday Workshop | Zobin Live [S-IR] | Kobak | noTs | No Respect | Rockbuli
Belépő: 800 Ft
Esemény:
https://www.facebook.com/events/106343743037770/
Everyday Workshop:
https://www.facebook.com/everydayworkshopband
No Respect:
https://www.facebook.com/norespectmusic
Zobin Baygan:
https://www.facebook.com/zobinlive
Kobak:
https://www.facebook.com/pages/Kobak/427053240752953
noTs:
https://www.facebook.com/pages/Nots-zenekar/456797884347483





