A Billy Talent új lemezével tér vissza a Budapest Parkba. A kanadai punk-rock csapat tavaly bepótolta 2020-ban elmaradt koncertjét, idén pedig visszatér a Budapest Parkba, hogy a rajongók repetázhassanak a csapatból és tavaly megjelent, új albumukból is. A Billy Talent június 7-én tér vissza a tett színhelyére.

A Billy Talent Kanada legnépszerűbb punk-rock zenekara, több mint negyedévszázada, változatlan felállásban szállítják a zúzós slágereket. A zenekar tagjai Toronto külvárosában, egy katolikus iskolában verődtek össze. Benjamin Kowalewicz, Ian D’Sa, Jon Gallant és Aaron Solowoniuk ekkor még Pezz néven írták dalaikat, 2001-ben azonban egy jogi vita miatt Billy Talentre változtatták a nevüket, hamarosan pedig a Warner kiadó is felkarolta őket. Ez új fejezetet nyitott a srácok életében, akik még keményebb hangzásra váltottak és egyre több kilométert pakoltak a turnébuszba is. 2003-ban jelentették meg első lemezüket, amellyel elnyerték Kanada legrangosabb zenei díját, a Junot is.

Nemcsak hazájukban játszottak rendre teltház előtt, dalaik Németországban is a slágerlisták élére repítették őket és olyan zenekarok társaságában koncerteztek, mint a My Chemical Romance, a Rise Against vagy az Anti-Flag. A srácok kemény, ugyanakkor dallamos punk-rock zenéjükkel méretes rajongótábort gyűjtöttek maguk köré a világ minden pontján az elmúlt évtizedek során.