Az ír kocsmapunk zene napjainkra már olyan népszerű lett, hogy az sem meglepő, ha egyik legnevesebb képviselőjük az Egyesült Államokból érkezik hozzánk. Persze azért a kötelékek adottak, egy igazi ír, Dave King vezeti a Flogging Molly-t, akik július 19-én látogatnak ismét Magyarországra, hogy a Barba Negra Track táncterét egy csapásra egy hatalmas, őrjöngő pubbá változtassák. Az sem lehetetlen, hogy egészen a Dunáig fog folyni a sör ezen az esten, ahol a habzó nedű mellett az önfeledt mulatságé lesz a főszerep.

Az 1997-ben, Los Angelesben alakult zenekar amúgy sosem szerette, ha bekategorizálják őket. A punk rock attitűd mellett jól megférnek zenéjükben az olyan autentikus kelta hangszerek, mint a hegedű, a mandolin, vagy a harmonika. „Nem vagyunk egy tradicionális banda. Hatással van ránk, és inspirál minket a hagyományos ír zene, de nem kérdés, hogy mi csavarintunk rajta egyet.” -mondta Dave King. 

A Flogging Molly eddig öt nagylemezzel jelentkezett, ezek közül a legutóbbi, Speed of Darkness című anyag a Billboard kilencedik helyén debütált, s hatalmas sikert aratott. Ha minden jól megy, már a folytatásra sem kell sokat várni, ugyanis már készülőben van új korongjuk, mely a tervek szerint még idén meg is fog jelenni.

A zenekar tagjai:

Dave King: ének, akusztikus gitár, elektromos gitár, bodhran,
Dennis Casey: elektromos gitár, akusztikus gitár, ének
Matthew Hensley: harmonika, zongora, ének 
Nathen Maxwell: basszusgitár, ének
Bridget Regan: hegedű, sípok, klasszikus gitár, ének
Robert Schmidt: mandolin, mandola, tenor bendzsó, öthúros bendzsó, ének
George Schwindt: dobok, ütőhangszerek

Jegyek kaphatóak: 2015. február 23-a (hétfő) déltől a Barba Negra Music Club recepcióján, vasárnap kivételével minden nap 12 és 20 óra között. (Budapest, XI. kerület, Prielle Kornélia utca 4.)

Online vásárlás a Barba Negra Track rendszerében:
(csak kártyás fizetés)

Jegyárak:

– early bird : 3500 Ft,- (az első 300 db)
– 2015.06.30-ig : 4500 Ft,-
– 2015.07.01-től : 5500 Ft,- 

Facebook esemény

Ízelítő:
Flogging Molly – Don’t Shut ‘Em Down: