Július hetedikén igazi progresszív örömünnepet rendeznek Budapesten a Barba Negra Trackben. Az elsőként ( de reméljük nem utoljára) megrendezésre kerülő Rock By The River fesztiválon három, a műfaj kiemelkedő alakja szórakoztatja a nagyérdeműt. Külön örömünkre szolgál, hogy a trió egyik tagja magyar, mégis azt mondhatjuk róluk, hogy megérdemelten kapnak lehetőséget egy ilyen rendezvényen.
Most induló sorozatunkban, az egy hónap múlva esedékes egynapos fesztivál fellépőit mutatjuk be nektek részletesebben, a Dream Theatert (USA), a Kamelotot (USA),illetve –és ezzel kezdve –  a hazai képviselőt a Special Providence-t.

A 2004-ben Budapesten alakult kvartett, igazi zenei virtuózokból áll. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, és a Kőbányai Zenei Stúdióban pallérozódott zenészek az elmúlt több mint tíz évben már négy sorlemezt és egy DVD-t is megjelentettek.

A csapat nem csak itthon  de külföldön is egyre nagyobb elismerésnek örvend. Második lemezükkel, a 2008-as Labyrinth-tel már a nemzetközi sajtó figyelmét is felkeltették. A fúziós Jazz házasítása a klasszikus és a progresszív rock világával adta meg nekik azt a különleges és egyedi ízt, ami miatt több neves külföldi szaksajtó is elismerésre méltónak találta munkásságukat.
Többek között ennek az albumnak a sikeressége és nemzetközi visszhangja miatt léphettek fel 2009-ben a London Jazz Fesztiválon a műfaj egyik legelismertebb és legnívósabb rendezvénye szerte a világon.
ARVE Error: The [[arve]] shortcode needs one of this attributes av1mp4, mp4, m4v, webm, ogv, url

A 2012-es Soul Alert és az idén májusban megjelent Essence of Change lemezük pedig már elve több mint egy tucat országban jelent meg szerte a világon. Az amerikai Metal Observer magazin az egyik legígéretesebb Fúziós zenekarnak nevezte őket. Rendszeresen turnéznak itthon és a határokon túl is. Több neves fesztiválon játszanak minden évben. Jelenleg ők az egyik messze legtöbbet turnézó hazai zenekar határainkon túl.
ARVE Error: The [[arve]] shortcode needs one of this attributes av1mp4, mp4, m4v, webm, ogv, url

Az, hogy őket választották a Rock By The River fesztivál egyik csapatának, abszolút nem alaptalan érdem. A Fehérvári Attila, Markó Ádám, Kertész Márton, Kaltenecker Zsolt neveivel fémjelzett zenekart már réges-rég nem szabad csak egy hazai előzenekarnak nevezni. Évről-évre egyre gyarapodó rajongó táboruk, a hazai és a nemzetközi média elismerései, díjai miatt, a Special Providence, a fesztivál egyik Head Linerének számít. Ugyan nincs még annyi idő a hátuk mögött, míg a Kamelotnak vagy a Dream Theaternek, de higgyétek el nekünk, csak évek kérdése, lehet még annyi sem, és csapat nevét a legnagyobb betűkkel fogják írni a világ rock és jazz fesztiváljának a plakátjain. Ebben az első és egyik legnagyobb fordulópontot már el is érték. Az idei lemez a legendás brit GEP Records gondozásában jelent már meg. Innen már tényleg bármilyen magasságokig emelkedhet tovább a zenekar csillaga.

A mostani buli a Dream Theater előtt egyébként egy hatalmas mérföldkő a zenekar életében. Ahogy azt a csapat a Facebook oldalán is közzé tette, gyermekkori ikonjaik, és zenei mentoraik előtt fellépni a legnagyobb megtiszteltetés ami eddig érte őket. Abban pedig mindenki biztos lehet, hogy a négy srác a legprofibb zenével és előadásmóddal fogja meghálálni az esélyt, hogy a műfaj koronázatlan királyai előtt játszhatnak.

Hamarosan érkezünk az este többi fellépőjével, elsőként a Kamelot zenekarral.

A Rock By The River július 7-én kerül megrendezésre a Barba Negra Trackben.
Facebook esemény –> ITT!
Jegyeket még a kedvezményes 7500 forintos áron tudjátok megvásárolni, egészen június 15-ig. Onnantól illetve majd a helyszínen 8990 forintba kerülnek majd, így tehát érdemes még a héten megváltani belépőtöket.

Jegyértékesítés:

Barba Negra Track jegypénztár:
H-Szo:15:00 – 20:00 óráig (Programnapokon: 15:00 – 21:30 óráig)
Cím:1117 Budapest, Neumann János u. 2. (Rákóczi híd, budai hídfő)

Hammer Zenebarlang

Online jegyértékesítés:

Barba Negra Track rendszerében:
http://track.barbanegra.hu/rock_by_the_river_-_dream_theater_20150707

Metalshop.hu rendszerében:
http://www.metalshop.hu/product_info.php?products_id=16061&page=1

Broadway Jegyiroda rendszerében
http://broadway.jegy.hu/arrivalorder.php?eid=294716&aid=5641&vid=96

Ticketportal rendszerében:
http://www.ticketportal.hu/event.aspx?id=140066

0707 dream