A Leander Szimfonik teltházas év végi, BOK Csarnokban rendezett koncertje után egy exkluzív színházi koncertélménnyel készül az ország egyik legnagyobb presztízzsel bíró előadóhelyszínén, az Erkel Színházban. Köteles Leander legismertebb szerzeményeinek Pejtsik Péter által készített nagyzenekari átiratait a Savaria Szimfonikus Zenekar közreműködésével hallhatja május 13-án a nagyközönség. A koncert kiemelt vendégei: Tálas Áron (zongora), és Suha Tamás (hegedű), vezényel: Pejtsik Péter.

A Leander Rising, a Leander Kills és az Amigod zenekarokból is ismert, többszörös platinalemezes, Fonogram- és Petőfi Zenei díjas, 2022-ben az Év Férfiénekesének választott Köteles Leander harmincharmadik születésnapján – 2018. március 15-én – különleges ünnepi koncertet adott, ahol legfontosabb dalainak Pejtsik Péter által készített átiratait adta elő nagyzenekari kísérettel.

Azon a koncerten a nemzeti ünnep tiszteletére elénekelte a Hazám, hazám című áriát és a koncert végén a Himnuszt. A nagysikerű bemutató után Budapesten minden évben színpadra állt a Leander Szimfonik produkció újabb és újabb dalokkal kiegészítve a repertoárt, rendre teltházas koncerteket adtak.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a Leander Szimfonik hallható volt már több vidéki koncertszínpadon is. Az Erkel Színházban tartandó különleges koncert Leander régi rajongóinak is tartogat izgalmakat, hiszen az újonnan hangszerelt dalok ismét felcsendülnek majd, és egy új átirat is bemutatásra kerül az est folyamán.

További információ: https://www.jegy.hu/program/leander-szimfonik-145731/?gclid=CjwKCAjwq-WgBhBMEiwAzKSH6OoIrmBwBjRvqO5k8-2n-MTb8pMs5Jvg1L5dYHpIhiNk-pdj1QpWehoCrMsQAvD_BwE