74 éves korában elhunyt a King Crimson egykori énekese/basszusgitárosa, Gordon Haskell. Haskell két King Crimson lemezen szerepelt, az 1970-es In the Wake Of Poseidon albumon ő énekelt a Cadence And Cascade dalban, a harmadik King Crimson lemezen, a Lizardon pedig egy dalt leszámítva mindben énekelt és basszusgitározott. A Prince Rupert Awakes című nótában Jon Anderson énekelt. A szomorú hírt Haskell hivatalos Facebook-oldalán osztották meg, a halál okát azonban nem hozták nyilvánosságra.

Haskell 1946-ban született Dorsetben, a 60-as években Londonba költözött, ahol egy rövid ideig Jimi Hendrix lakótársa volt. Basszusgitárosként kezdte a zenei pályáját, a 60-as évek végén a Fleur De Lys pszichedelikus zenekara révén az Atlantic Records stúdiójában session zenészként játszhatott Isaac Hayesszel és David Porterrel is. A King Crimsonba kamaszkori osztálytársának, Robert Frippnek köszönhetően került be: először az 1970-es In The Wake Of Poseidon egyik számában szerepelt vendégénekesként (Cadence And Cascade). Ekkor még Greg Lake volt a progrock-formáció énekese, ő azonban még abban az évben kiszállt a zenekarból, hogy megalapítsa az Emerson, Lake And Palmert, a helyére pedig Haskellt vették fel. Az 1970 decemberében megjelent Lizard című, harmadik King Crimson-nagylemezen már zenekari tagként játszott basszusgitáron, valamint egy számot kivéve énekelt (Jon Andersont kérték fel a Prince Rupert Awakes tétel énekszólamára, mert úgy érezték, Haskell hangtartománya túl szűk lenne hozzá). A bluest, soult és Motown-hangzást kedvelő zenész nem tudott azonosul a Crimson irányvonalával, és miután nem volt hajlandó effektezett-torzított hangon énekelni a koncerteken, kiszállt a csapatból.

A King Crimsonba többet már nem tért vissza, sőt, hosszas, több évtizedig nyúló pereskedésbe bonyolódott a szerzői jogdíjak miatt. A kiválását követően 12 szólólemezt adott ki, a legutolsót idén januárban, The Cat Who’s Got The Cream címmel. Legnagyobb sikerét a 2001-s How Wonderful You Are című kislemezdallal aratta. A King Crimson így emlékezett meg róla hivatalos Facebook-oldalán: “A KC-ben töltött éve nem volt különösebben boldog időszak Gordon hosszú karrierjében, de a Crimson közössége nagyra tartja munkáját az In The Wake Of Poseidon, és mindenekelőtt a Lizard lemezeken.”

Nyugodjék békében!