Ez még csak a kezdet címmel még a nyáron jelent meg és szabadon letölthető a Kecskemét/Kerekegyháza irányából érkezett KIES bemutatkozó EP-je. A banda idén februárban alakult, tagjai pedig a fiatal koruk ellenére már közel 10 éve turnéznak országszerte különböző zenekaraikkal. A közös zenélés gondolata akkor merült fel bennük, amikor korábbi bandáktól (Maddolls, Black Sound) elváltak Kiss Milán (gitár/ének) és Szűcs Ádám (basszusgitár, vokál) útjai. Egy közel kéthetes keresgélés után rátaláltak Kovács Gergő dobosra és Kaldi Ferire (Kaldenekker Ferenc gitáros), akik a már ismert Stubborn legénységét erősítik. A bemutatkozó anyagra 3 szám került fel, plusz az egyik dal rádiós verziója. Megtalálható rajta a már klippel bemutatott, gitártörős Tönkretenni mindent című szám is. Az EP meghallgatható, és ingyen le is tölthető a Bandcamp oldalukról. Most viszont a Kies egy vadonatúj nótát tett közzé, klippel együtt. Ez a: Tűz, víz, repülő

“Ez a klip egy merőben más koncepció alapján készült, mint az előző kettő 
Eddig inkább a sztorira fektettük a hangsúlyt, mi pedig a háttérben zenélgettünk. Na, ez változott most meg. Itt az volt a célunk, hogy a néző arcba kapja egy Kies koncert hangulatát 3 és fél percben, és ezáltal kedvet kapjon hozzá.

Arról nem is beszélve, hogy ezzel szeretnénk kedveskedni így év végén azoknak, akik eljöttek valamelyik turné állomásunkra, felszálltak velünk a körhintára és támogattak minket, bármilyen formában.

Ez az év elég sűrű volt számunkra, hiszen márciustól egészen december 29-ig dolgoztunk/dolgozunk megállás nélkül, így tudtunk összehozni: egy Ep-t, 3 klippet és egy országos turnét a Fish! vendége ként.

Reméljük tetszik a klip/dal és találkozunk még az év utolsó Kies koncertjén

Köszönünk mindent, maradjatok velünk, és éljen a grunge-rock! Kies”