A #nemvagyelég, az első dal az októberben megjelenő ‘2017’ című második lemezünkről. Ez a szám az emberek instagram, valamint a közösségi oldalak felé mutatott képeit boncolgatja. A dalról, valamint az egész új lemezről elmondható, hogy némiképp komplexebb, szövegi tekintetben pedig odamondóbb/kritikusabb, mint elődje. A videó egy greenbox studioban készült, ahol ‘szobabicikli-versenyzőként’ próbàljuk lekörözni egymást, pár vicces akadályt leküzdve.

A következő budapesti koncertünk az A38 hajó tetőteraszán lesz, egy igazi nyárzáró buli a Sunset-tel (esemény). A lemez bemutatójára pedig októberben fog sok kerülni, ami több lesz, mint egy sima koncert, mert nagyon sok rendhagyó meglepetéssel készülünk, de erről majd később.