A 2015-ben alakult modern grunge-os és classic rockos elemekkel is bátran játszadozó vagány zenekar ősszel nagy mérföldkőhöz érkezik: megjelenteti első lemezét, mely a Kaland az élet címet kapja. Erről az első dalt, a Nem a világ végét a napokban mutatták be hivatalos facebook oldalukon, legújabb videoklipjük formájában.

A dalról a csapat gitárosa, Kaldenekker Feri mesélt: “A Nem a világ vége egy életigenlő dal, ami a Kies alapvető habitusát is jól kifejezi. Panaszkodni könnyű, de odatenni magad, nevetni egy jót a rossznak tűnő dolgokon, sokkal elviselhetőbbé teszi a szürke hétköznapokat is.”

A videó is egy hasonló történetet mesél el, szándékosan mókás köntösbe bújtatva: egy srác életét mutatja be, aki szó szerint zomibként éli a mindennapjait, majd a nap végén megérkezik a Kies klipforgatására és kiereszti a gőzt, na meg valakinek a vérét…

“Minden klipünkben széttörünk egy gitárt, ez már a védjegyünknek is tekinthető – így természetesen a Nem a világ vége felvétele közben is darabokban hagytunk egy hangszert.” – folytatta Feri.

Az album szeptemberben érkezik, a lemezbemutató pedig 17-én lesz az AWS-sel közös bulin, ahol az A38 Hajót fogják szétszedni a srácok. Addig pedig zajlik a nyári fesztiválturné, melynek keretében olyan zenekarokkal fognak játszani, mint az Enter Shikari vagy az Our Last Night. A következő fellépéseket a csapat hivatalos facebook oldalán tudjátok nyomon követni.

A Kies tavalyi megalakulásuk óta igen eseménydús időszakot tudhat maga mögött. Tagjai mind már létező zenekarokból érkeztek (Maddolls, Stubborn, Black Sound), majd néhány hónappal később már első EP-jük, az “Ez még csak a kezdet” is elkészült. Tavaly ősszel a Kettőnégy Gumizsiráf díjátadóján “Az év ifjú titánja” kategória jelöltjeként álltak a színpadon, második helyen végeztek a Talentométer pop-rock szekciójában és amellett, hogy Szelíd című dalukat a Petőfi Rádió is játszási listájára tűzte, három videoklipet is megjelentettek. Az őszi/téli klubszezonban stílszerűen már a Fish!-t kísérték el előzenekarként.”