Into Nothing címmel megjelent és végig is hallgatható a metalcore vonalas budapesti Heedless Elegance bemutatkozó EP-je, amelynek Alone dalához egy klip is elkészült. A 3 tételes EP elérhető a Spotify-on, az iTuneson, a Google Play-en, a Deezeren és számos hasonló platformon.
“A zenekar megalapításának ötlete két évvel ezelőtt született meg egy fesztiválon. A két gitáros, (Forgó Zsolt és Iharosi Tamás), valamint (az előző formációkban még dobosként jelenlévő) frontember, Konter Samu triójával régóta zenélgetünk együtt különböző projectekben. Ebben a trió felállásban rögzítettük az EP-t, amit még Samu dobolt fel.
Azóta csatlakozott a zenekarhoz dobosunk, Almássy Mátyás, aki már a klipben is megjelenik, sőt az ő aktív közreműködésével jöhetett létre a videoklip.
Törekszünk egyfajta kettőség folyamatos megjelenítésére, azt hiszem, ez elég egyértelműen megjelenik (a zenekar neve mellett) a szövegekben, a borítón és a videoklip koncepciójában is.
Jelen terveink szerint pár hónapon belül be tudjuk mutatni első nagylemezünket is, aminek témáit Makai Laci (Apey & the Pea) dobolta fel és az EP-hez hasonlóan a TrashHill stúdióban Szűcs Szabolcs és Csobánczi Péter közreműködésével került (illetve kerül) rögzítésre.
Az Alone-ra készült klip Kratochwill Ferenc barátunk keze munkáját dicséri. Sokat agyaltunk a klip egy-egy jelenetén és szerintünk elég izgalmas lett a végeredmény.”
Heedless Elegance:
Forgó Zsolt – gitár
Iharosi Tamás – gitár
Kelemen Gábor – basszusgitár
Almássy Mátyás – dobok
Konter Samu – ének










