Áprilisra eddig már hat koncertet jelentett be hivatalosan a Guns N’ Roses, de az sem kizárt, hogy Axl, Slash és Duff összeborulása új felvételeket  is szül majd. Legalábbis erre enged következteti a banda korábbi sajtósa, Arlett Vereecke, aki a Classic Rocknak elárulta, hogy Slash új GN’R dalokon dolgozik a stúdióban, bár hozzátette, hogy Axl Rose még nem bukkant fel a stúdió környékén.

“Tudom, hogy felvételeket készítenek, dolgoznak a stúdióban. Axl még nem vett részt a munkában, de Slash ott van és biztos, hogy nem másnak dolgozik.”

Mindezt az egykori menedzserük, Alan Niven is alátámassza, aki szerint karácsonykor Duff és Izzy is dolgozott együtt, és szerinte pár nótát fel is vettek. Arlett Vereecke azt is megerősítette, hogy a régi klasszikuson kívül a Slash és Duff McKagan nélkül készített 2008-as ’Chinese Democracy’ albumról is játszik majd pár dalt az áprilisi koncerteken a banda. Ettől függetlenül  továbbra sem tudni, Axl, Slash és Duff mellett kik alkotják a 2016-os csapatot, de a The Dead Daisies soraiból nemrég kilépett Dizzy Reed – Richard Fortus páros, Frank Ferrer, illetve Chris Pitman részvétele majdnem biztosra vehető. Izzytől és Steven Adlertől a koncerteken csak néhány dalban való limitált részvétel várható, Matt Sorum és Gilby Clarke azonban biztosan kimarad a reunionból.

Az eddig bejelentett újjáalakuló bulik:

04/08 – Las Vegas, T-Mobile Arena, NV
04/09 – Las Vegas, T-Mobile Arena, NV
04/16 – Indio, Coachella Music Festival, CA
04/19 – Mexico City, Foro Sol, Mexico
04/20 – Mexico City, Foro Sol, Mexico
04/23 – Indio, Coachella Music Festival, CA