A budapesti Godgiven 2012 januárjában alakult, modern groove-okkal felvértezett hardcore/metal bandaként. Bemutatkozása és belföldi fellépéseinek indulása 2012 tavaszán volt esedékes, többek közt a Leander Rising, a Blind Myself és az Apey and the Pea társaságában koncerteztek az országban. A zenekar második EP-je 2014 márciusában jelent meg Walk on the Rope címmel, amely nevében is utal a zenekar mentalitására. A stúdiónkban többször is megfordult zenekar Out Of Box címmel 2016. május 12-én jelentette meg harmadik EP-jét. Az MMP stúdióban rögzített anyag dalai zeneileg a punkosabb irány felé fordultak, hangzásban meg a sludge-groove metal vonal felé.
A tavalyi év volt a Godgiven egyik legeseménydúsabb időszaka. Lebonyolítottak egy nagyon intenzív országos-, valamint egy Nyugat-Európai- és egy balkán turnét, elbúcsúztattak két régi tagot, újraszerveződtek, és az új felállással nekiálltak az első nagylemezük megírásának. Ennek előfutára volt ez év elején a klippel kísért Self Is Team című dal, amit most a szintén megfilmesített Strayght követ. A zenei rész ismét a Ghostship Recordings stúdióban került felvételre, Tóth Gábor producerkedésével.
A Godgiven legközelebbi koncertje január 12-én lesz Kecskeméten, a Kilele Music Cafeban, ahol a Döngölöm és a Komodo társaságában játszanak majd.