Kezdetben úgy volt, hogy Persona Non Grata címmel június 21-én jelenik meg az Exodus tizenegyedik stúdióalbuma, a 2014-es Blood In Blood Out utódja, azonban Tom Hunting dobos laphámrákjának kezelése miatt elcsúsztatták a kiadását. Így ha minden igaz, novemberben jön majd ki a Bay Area thrash veterán Exodus új albuma, az viszont biztos, hogy itt az első új nóta, a The Beatings Will Continue (Until Morale Improves).




Vendégként felbukkan majd a lemezen egykori gitárosuk, Rick Hunolt is, a legendás H-team másik tagja Gary Holt mellett, akinek a helyét a 2004-es visszatérő lemez, a Tempo Of The Damned után vette át Lee Altus (Heathen). Sőt, a jelenlegi tervek szerint Rick Hunolt pár koncerten ott lesz a színpadon is a zenekarral 2021-ben és 2022-ben, bár egyelőre nem tudni, milyen formában. A San Francisco Bay Area veterán thrash ötösfogata a kaliforniai Lake Almanorban stúdiózott Steve Lagudi hangmérnök és Andy Sneap producer segítségével, utóbbi az album végső keverését is végezte.

Az Exodus frontembere, Steve ‘Zetro’ Sousa így nyilatkozott a csúszásról: „Tisztában vagyok azzal, hogy sokan nyárra vártátok a nagylemezt, és ez így is volt, az albumnak valóban nyáron kellett volna megjelennie. De Tom problémája egy kicsit visszavetette a dolgokat. Ez egy racionális döntés a zenekar, a menedzsment, a kiadó, azaz mindenki részéről.”

Souza már a harmadik körét futja a banda frontembereként, az első kettő 1986-1993 és 2002-2004 között volt. A második kilépése után egy évtizeddel tért vissza ismét, így még szerepelhetett a Blood In Blood Out lemezen.

A Slayer búcsúturnéja óta a Persona Non Grata lesz az Exodus első lemeze. 2011-ben Gary Holt elkezdte helyettesíteni Jeff Hanneman-t, majd 2013-ban teljes értékű taggá vált, mindeközben az Exodust sem hagyta el.