Hosszas várakozás után, 2017. június 16-án végre Budapesten is bemutatkozott a Ruhr-vidék electrocore sikerzenekara, az Eskimo Callboy! A júniusi fesztiválturnéját egy exkluzív és fülledt klubkoncert kedvéért szakította meg a zenekar, a bulin pedig már az új dalait is megmutatta a hazai közönségnek a teltházas A38 Hajós koncerten. A metalcore-t trance témákkal, elektronikus betétekkel játszó német banda új nagylemeze The Scene címmel augusztus 25-én jelenik meg, az Atilla frontemberét, Fronzot is felvonultató első előzetes dal, a klipes címadó nóta után most egy újabb klipes dalt mutattak be a nyár vági albumról, ennek MC Thunder a címe.

A metalcore-t trance témákkal, elektronikus betétekkel játszó német banda az elmúlt öt évben többször is bejárta Európát, Japánt, Oroszországot és Amerikát is, ám Magyarországon még sosem léptek fel. A német Hammer ‘newcomer’ díjával jutalmazott Eskimo Callboy mára milliós megtekintésű YouTube-videókkal bír, és ott vannak Európa összes keményzenés fesztiváljának felső névsorában. Még a Wackent is bevették, valamint olyan zenekarokkal turnézhattak korábban, mint az Asking Alexandria vagy a Papa Roach.

Az Eskimo Callboy története valóban egy európai sikersztori, hiszen a formáció épp akkor alakult meg, amikor a Rise Records és a trance-szel, elektronikus betétekkel kísérletező újkori metalcore-zsáner látszólag elérte saját határait, és friss impulzusra volt szüksége a rajongóknak. Ilyen értelemben a lehető legjobbkor volt Sebastian „Sushi” Biesler és zenekara a legjobb dalokkal, mert Európa válaszaként, a Callejon mellől kinőve a srácok záros határidőn belül meghódíthatták Japánt, Oroszországot, Kínát és Amerikát is. A sors fintora, hogy a Bury Me In Vegas megjelenését követően alig egy évvel a zenekar már teltházas koncertet adhatott a szélhámosok mekkájában.

A saját dalok áttörésén túl persze a Katy Perry-féle California Gurls átirat, vagy a Skrillex-újragondolásuk is többmilliós nézettséget hozott a srácoknak, akik aztán olyan zenekarokkal turnézhattak a világ különféle kontinensein, mint az Asking Alexandria vagy a Papa Roach. Az Y-generáció megszólításán túl persze az Eskimo Callboy kiérdemelte azt is, hogy akár a Wacken nagyszínpadán – rajongói lánykéréssel egybekötve –, akár a Full Metal Cruise fedélzetén bizonyíthasson az idősebb korosztálynak is. És mivel a zenekar élő teljesítményének záloga az, hogy a srácok egyáltalán nem veszik magukat komolyan a bulizásban, a siker borítékolható volt itt is, a Redfieldtől egészen a japán Warnerig és a méltán patinás Earache Recordsig jutott a német banda, akik a német Metal Hammer Awardson is idejekorán kiérdemelték az év tehetségének járó díjat.

Azóta az Eskimo Callboy lényegében minden európai keményzenei fesztivál line-upjának a felső soraiban tanyázik, a nyugat-európai turnéjuk többezres helyekre tette ki a megtelt táblát, a téli időszak pedig most az új lemez írásáról szól. Idén a zenekar új kiadvánnyal rukkol majd elő, amiről már az A38 Hajón is hallhattak ízelítőt a rajongók.

Eskimo Callboy – The Scene
(Augusztus 25 – Century Media/People Like You)

01. Back In The Bizz
02. MC Thunder
03. The Devil Within
04. Banshee
05. The Scene (feat. Fronz)
06. VIP
07. Shallows
08. Nightlife (feat. Little Big)
09. X
10. New Age
11. Frances
12. Rooftop
13. Calling
14. The Devil Within (akusztikus – feat. Tobias Rauscher)