November végén, alig néhány nappal az Ektomorf amerikai turnéja után sokkoló bejelentést tett a Facebookon Farkas Zoli, a banda frontembere. Zoli gyakorlatilag egyedül maradt az Ektomorfban. Három zenésztársa, Murvai Szabolcs basszusgitáros, Schrottner Tamás gitáros és Jaksa Róbert dobos személyes ellentétekre hivatkozva kivált a zenekarból.

Története során már rengeteg tagcserén esett át a 23 éve megalapított mezőkovácsházi groove-metal banda, az Ektomorfban egyedül Farkas Zoli jelenti az állandóságot, ez a felállás azonban már hosszú évek óta jól működő kvartettet takart. És tavaly sem utalt semmi a változásra, az Ektomorf a hazai metalszíntér legsikeresebb, világhírű zenekara, bejelentették, hogy 2018-ban új albummal jelentkeznek és a tagcseréket megelőzően néhány nappal még az USA-ban turnéztak. Amerikában már visszatérő vendégnek számítanak Zoliék, a mostani turné állomásairól is folyamatosan olyan koncertfotókat posztoltak, amelyekről sütött az energia.

Szóval ilyen előzmények után sokkolóan hatott a rajongók számára, amikor a zenekar Facebook-oldalán megjelent Farkas Zoli bejelentése. De mivel már a kanyarban az Ektomorf új nagylemeze, a Fury (pontos megjelenés február 16), így sejthető volt, hogy Zotya rövid időn belül új tagokat toboroz. Ez most meg is történt, Szabó Dániel dobos, Asztalos Attila basszusgitáros és Simon Sebasztián gitáros csatlakozásával ismét teljes az Ektomorf legénysége. A Fury album, melynek borítóját Chris Blomenkemper és Andrew Krasnoff készítette a digipak CD mellett LP-n is kijön, mégpedig spéci kék vinylen és 500 példányra limitálva.Előrendelés itt. A lemez klippel kísért nyitónótája, a The Prophet Of Doom már tesztelhető:

Ektomorf – Fury
(Február 16 – AFM)

01. The Prophet Of Doom
02. AK 47
03. Fury
04. Bullet In Your Head
05. Faith And Strength
06. Infernal Warfare
07. Tears Of Christ
08. Blood For Blood
09. If You’re Willing To Die
10. Skin Them Alive