Destruction Or Strength címmel egy eddig kiadatlan dalt tett közzé a metalcore egyik meghatározó zenekara, a 2000-ben indult As I Lay Dying. Ez a dal még a tavalyi Shaped By Fire album idején született, de arra a lemezükre nem került fel. A csapat abból a célból adta ki új dalát, hogy annak eladásából származó bevételeivel támogasson néhány jótékonysági szervezetet San Diego-ban, valamint pótolja a turné- és a koncert-stáb bevételeinek kiesését, miután a globális koronavírus-járvány okán a közeljövőben elmaradnak a fellépések – köztük az AILD áprilisi európai körútja is. A Bandcamp oldalukon tetszés szerinti összegért lehet letölteni az új dalt.




A San Diego-i metal csapat néhány hónapja tért vissza, miután a frontember Tim Lambesis letöltötte börtönbüntetését. Az As I Lay Dying új nagylemezét a Nuclear Blast Records jelentette meg. A Shaped By Fire – ami a banda hetedik sorlemeze – 2019. szeptember 20-án látott napvilágot.

Az amerikai együttes azután került parkolópályára, hogy énekesük, Tim Lambesis 2013-ban olyan botrányba keveredett, amivel a bulvármédiába és a büntetés-végrehajtási rendszerbe is bekerült. Szabadulása, és az együttes újjáalakulása után Lambesis úgy nyilatkozott, hogy élete egyik fő feladata ebben a helyzetben, hogy megpróbálja jóvátenni azokat a károkat, amelyeket korábbi tetteivel okozott, és hogy segítse azokat, akik valamilyen függőségben szenvednek.

A csapat 2018 nyarán adta első, újjáalakulás utáni koncertjét, amit télen egy rövid amerikai és európai turné követett, méghozzá a klasszikus felállásban. A zenekar maga is egységesen kiáll mindenféle erőszak ellen, és abban hisz, hogy az emberek képesek lehetnek megváltozni. Az As I Lay Dying utolsó albuma Awakened címmel jött ki még 2012 őszén, a visszatérő lemezük pedig Shaped By Fire címmel 2019. szeptember 20-án látott napvilágot.