2015. február 4-én a német Rage zenekar weboldalára felkerült az a hír, mely szerint a több mint 15 éve együtt dolgozó Peavy Wagner basszusgitáros-énekes-nagyfőnök és Victor Smolski gitáros útjai elválnak egymástól. Peavy Wagner a korábbi társak helyett újakkal viszi tovább a Rage zenekart. A gitáros Victor Smolski sem tétlenkedett sokáig, bejelentette, hogy Almanac néven alapított egy új bandát. A formáció gyakorlatilag a Lingua Mortis Orchestra folytatása új néven, részben új emberekkel. Tsar című bemutatkozó nagylemezük 2016. március 18-án jelent meg. A lemez Rettegett Iván cárról szól, az album borítóját pedig Havancsák Gyula készítette. A lemez megjelenését két nagyszabású európai turné követte, az Orden Ogan társaságában. Smolski ezt követően neki is látott a második Almanac album, a Kingslayer megírásának. 2017 elején a stúdiózás is lezajlott, a wuppertali HeyDay stúdióban.
A második Almanac lemez 2017. november 24-án jelent meg, a Nuclear Blast jóvoltából. A lemezborítót – hasonlóan a Tsar albumhoz – a híres magyar művész, Havancsák Gyula (Accept, Destruction, Ensiferum, stb) készítette. Az új dalokban három rendkívül tehetséges énekes – Jeannette Marchewka (Lingua Mortis Orchestra), Andy B. Franck (Brainstorm) és David Readman (Pink Cream 69, Tank) – működik közre néhány legendás zenésszel. Ami pedig a ritmusszekciót illeti, ezen az albumon mutatkozott be Athanasios “Zacky” Tsoukas dobos és Tim Rashid basszusgitáros, akik tavaly csatlakoztak a bandához.
Tegnap azonban három sikeres és nagyon érdekes év, valamint számos turné és fesztiválbuli után a Brainstorm frontembereként ismert Andy B. Franck úgy döntött, hogy távozik a csapatból. A projekt nagy ígéretként indult, de Andy a magánéletét nehezen tudta egyeztetni az Almanac időbeosztásával, és nem kívánja a csapatot hátráltatni, ezért döntött a kilépés mellett. A társaknak a rajongóknak, köszöni a támogatást, az emlékeket, az Almanacnak pedig minden jót és szépet és sok sikert kíván a jövőre nézve.
ALMANAC:
David Readman – ének
Jeannette Marchewka – ének
Michael Kolar – dobok
Victor Smolski – gitár
Armin Alić – basszusgitár, fretless basszus
Enric Garcia – billentyűs hangszerek