A német heavy metal intézmény, a mára csak Wolf Hoffmann gitárost alapítóként soraiban tudó Accept a Nuclear Blast gondozásában fogja megjelentetni legújabb stúdióanyagát Too Mean To Die címmel 2021. január 15-én, melyről most a The Undertaker című első kislemeznóta klipjével lehet megismerkedni. Az albumfelvezető kislemez címadóját egy klippel mutatta be a csapat, a The Undertaker kislemez B oldalára pedig a Life’s A Bitch dal egy élő verziója került fel, amit a finnországi Ouluban rögzítettek egy 2019-es koncerten.




Az új albumot ezúttal is Nashville-ben vették fel, a keverést pedig Andy Sneap végezte. A friss anyagot egy új felállás készítette, hiszen Peter Baltes ős-basszer 2018 végén távozott az Acceptből. A legendás német metal banda korai felállása 1976 környékén stabilizálódott, és Peter azóta mindig is tagja volt az Acceptnek, mármint az aktív időszakokban (1976-1989, 1992-1997, 2005 és 2009-től 2018-ig). Baltes nem indokolta a döntését, amelynek következtében az Acceptben már csak Wolf Hoffmann gitáros maradt az őskorszakból.

Peter Baltes basszusgitáros utódja pedig egy német zenész lett, Martin Motnik, aki korábban olyan csapatokban játszott, mint a Darkseed és a The Roxx, illetve a Code Of Perfection, de turnézott Uli John Roth-tal is. Tavaly pedig egy harmadik gitáros is csatlakozott hozzájuk, az amerikai Philip Shouse (Ace Frehley Band, Gee Simmons Band).

ACCEPT:

Wolf Hoffmann – gitár
Mark Tornillo – ének
Christopher Williams – dobok
Uwe Lulis – gitár
Martin Motnik – basszusgitár
Philip Shouse – gitár