Hosszú idő után töri meg a csendet a Képzelt Város új, Samizdat című számával és klipjével, mely egyben ötödik lemezük címadó dala is. A Samizdat dalait először 28-án játsszák el a Fekete Zaj Fesztiválon.

Legutóbb két éve, a Lights Out megjelenésekor hallhattunk a zenekarról, az elmúlt évben pedig több szempontból is megújult a Képzelt Város. Elváltak korábbi dobosuktól, helyette Kaczvinszky Tamás csatlakozott a csapathoz, a lemezbemutatón is ő ül majd a doboknál: „Tomi hatalmas lendülettel és gyorsasággal tanulta meg a dalokat, amire szükség is volt, ugyanis az új lemezt már ő dobolta fel”- meséli Bos Michaela, a zenekar csellistája. 

A Samizdat a Képzelt Város ötödik nagylemeze, melyről a most bemutatott klip mellett korábban már hallhattuk a Lights Out c. angol nyelvű szerzeményt, mely már akkor is ízelítőt adott a zenekar megújult hangzásából.

A lemez tulajdonképpen visszatérés is, hiszen az utóbbi időszakban nagyon sok változás volt az életünkben külön-külön is. Voltak hosszabb időszakok, amikor nem is próbáltunk és nem is találkoztunk, de az ötletek mindvégig jelen voltak, az alkotással nem feltétlenül álltunk le. Nehéz és küzdelmes időszak volt, de a mostani anyagot hallgatva mégsem rossz érzéssel gondolunk vissza rá. Örülünk, hogy ez a számunkra nagyon fontos lemez megszülethetett” – árulta el Kovács Ákos, a csapat énekes-gitárosa.

Képzelt Város – Samizdat:

A Samizdat klipjét a Bazilikában forgatták és Vadászi Zoltán készítette: „A koncepció alapja egyszerre a menekülés és felfelé tartás is. A feszültséget a zenével parallel a szűk vágás és azok az elakadások generálják, amikor nagyon mennénk már tovább, de nem tudunk. Tesszük mindezt úgy, hogy ritmusban maradjunk. Ennek van egy erős, már-már allegóriába hajló szimbolikája. Az utolsó részben kiérünk a fénybe, ahonnan már nem lehet fentebb jutni. Melinda (Varró Melinda) leveszi a fülest, amivel kilép ebből a generált világból -vagy nevezzük illúzióból- és szembefordul velünk” – meséli a rendező.

Az új lemez dalait először december 28-án, a Fekete Zaj Fesztiválon játsszák el.