Megyer – Varázslatos Zorall Sörolimpia, immár negyedjére

Megyer. Tavaly óta nekem ez a már – ha jól emlékszem – 25 lelket számláló Veszprém megyei település fogalommá vált. Ez a beszámoló egy zanzásított keresztmetszet lesz, szubjektívan, az én élményeimmel, de akárki írna a Zorall Sörolimpikonok közül, hasonlóan emlékezet(ment)es, eseménydús, pörgős, vicces és hihetetlen mesét vetne papírra. Ámde valójában bajban vagyok, mert a Sörolimpia egy olyan esemény, amit nem lehet szavakba önteni… Át kell élni! De komolyan! No de megkísérlem.

Szerdán indultunk útnak (mert ugye minden valamire való fesztiválozó a nulladik napon kezd, ha teheti), 5 liter Jäger kíséretében. Gyönyörű lesz. Éreztem a levegőben. Én azt mondom, GPS-nek senki ne higgyen! Az a sz@r hülye! 😀 A veszprémi ebéd után elvitt minket a világ végére. A legszebb és egyben legmókásabb az volt, amikor közli a dombról lefelé jövő, alig hogy betonozott úton, hogy a következő lehetőségnél fordulj jobbra – mi pedig jobbra nézvén egy földutat pillantottunk meg át a kukoricáson… Hát akkor sikítva kezdtünk már el röhögni. De az i-re a pontot az általam eddig ismeretlen „Fordulj vissza, ahol lehet!” – mondat tette fel. Sírtam. De nem sikerült kibabrálnia velünk, odaértünk. Lepakolás, köszönés, hüledezés, hogy Panni egy komplett játszóteret rendezett be a kertben Zorall molinóval, amin az arcok kivágva és lehet ugye fotózkodni, parókák, sapkák, gumijószágok (akiknek később különösen komoly szerepük lesz a történésekben :D), gyerekmedence, és még isten tudja, mik. Nézelődtünk, nevetgéltünk.

Aztán hipp-hopp! Már fel is pattant egy Jäger – azannya! 😀

Másnap volt Tibi barátunk 30. szülinapja, ami alkalmából csináltattak a lányok Tibifeszt feliratú trikót, nagyon állat lett. Hát akkor elkezdtünk kulturáltan fogyasztani, körbementünk a metropoliszon, hogy mi is változott tavaly óta, van-e valami újdonság, meg különben is. Kellemes, kertben ücsörgős, beszélgetős, ökörködős este volt. Egy ideig. 😀 És bár nem akartuk már a nulladik napon kiütni magunkat, azért sikerült pont annyira leittasodni, hogy véletlenül se tudjuk azt füllenteni, hogy józanok vagyunk. 😀 Elindultunk ismét felfedezni a falut, de most már csordában, és fényképezőgéppel (hál’ istennek azóta sem láttam azokat a képeket, de talán jobb is…), a Keménymagnak bekiabáltunk, hogy „Keljetek g*cik!!!”, de csak hogy felidézzük Hegyalját. 😀 Tiborunk fél 4 körül született, azt meg kellett várni, az éjfél nem számított, ha már ilyen szép hajnali órán jött erre a csuda szép világra, csak megvárjuk mán, osztán iszunk rája! 😀 Sikerült, megittuk, amit a haza megkövetelt, majd mindenki nyugovóra tért.

Másnap, másnap, és igazi Tibifeszt, mindenki az egyenpólóban, kertben ücsörgés, iszogatás, vártuk, hogy kezdődjenek a koncertek, közben befutottak Magdiék Pécsről. Rudival bementünk Sümegre, mert céges csomagot kellett feladnom. Igazán megkapó látványt nyújthattunk a trikóban, összefirkálva, napszemüvegben, repohárral a kézben, délben. 😀

Visszaérve mentünk focizni, mert nekem okvetlenül be kellett nevezni, de csicskák voltak, akik beígérték, azok közül csak a szülinapos jött, úgyhogy úgy kellett összekaparni a csapatot. Hál’ istennek ezzel nem voltunk egyedül, úgyhogy a nagyon vállalkozó szelleműek egyszerre akár 3 csapatban is játszottak. 😀 Viszont nagyon gyilkos volt másnaposan, délután 1-kor a pusztában egyáltalán létezni, nemhogy mozogni 2×10 percet… De hősök voltunk, megvédtük a becsületünket, sőt a SzeszT.C. lőtte az első gólt! A végén pedig 3:2 lett az eredmény, a második gólt én lőttem, hála az ellenfél vajszívének, úgyhogy a fairplay díjat megosztottuk. 🙂

Délután megnéztük az iScream nevű budapesti női metal bandát, bár én eléggé szkeptikus voltam, ugyanis számomra csak egy csajbanda létezik. 🙂 De róluk majd később. Néhány számot meghallgattam, az énekesnőnek nagyon erős, telt hangja van, nekem tetszett, de úgy éreztem, hogy sok helyen rájátszik a kemény stílusra, ami inkább negatív tartományba vitte el a szándékot, tehát nem jobb lett tőle, hanem inkább erőltetett. Ezt leszámítva nagyon energikus frontasszony, meggyőzött, a mezítlábas éneklés meg csillagos ötös. A többiek, talán pimaszul fiatal koruknak köszönhetően eléggé lebetonozva álltak a színpadon, nem sok mozgást tapasztaltam, ami nem is lett volna baj, ha az arcukat nem takarja el a hajuk folyton. A színpadon nem bujkálunk, vagy aki nem elég magabiztos, ne álljon színpadra, ájtink. Zeneileg rendben volt, bár véleményem szerint Judit vitte a hátán az egészet – akinek nem mellékesen a lánya az egyik gitáros, ami iszonyatosan aranyos! 🙂 Talán csak én kaptam el őket abban a periódusban, amikor azt mondtam, hogy nem rossz, nem rossz, de lehetne jobb is, de ez az én bajom. Meg hát bevallom, elfogult vagyok. 😀

A legszebb, hogy a „konkurencia”, a Vasmacska zenekar majdnem teljes leánysága ott tombolt nekik, és a koncert után együtt söröztek, megvitatva a szakmai dolgokat. Ezt nevezem én fair playnek, kérem szépen!

Tekintettel a kb. 50 fokra, visszamentem a házba hűsölni, és tölteni magamnak még egy italt, közben lekéstem a kisszínpadon a bugZ-ot – nem mintha nem láttam volna már őket eleget. 😛 Innentől a délután arról szólt, hogy a kis (asszem) másfél literes homokozó vödrömet teletöltöttem Jäger-bombával, szürcsöltem, eszmét cseréltem, ittam, ittam, ittam. De az az ökörködés, ami ott ment… parókák próbálgatása, a molinóról kivágott különböző Weisz Kicsi-, Hangya-, és Szasza-arcok felvétele, hát sírva nevettünk egész délután. 😀 20:00-kor elkezdődött a Blues Company, akikkel még mindig úgy vagyok, hogy kizárólag motoros találkozón és fesztiválon vagyok képes meghallgatni, de akkor tombolás ezerrel. Így is történt. Az udvarra mindent be lehetett hallani, ha épp nem óbégatott egyszerre mindenki, úgyhogy még magasabb szintre fejlesztettem az ülve táncolást, majd mikor szívemnek kedves nótát hallottam meg (Vár a gyár, Szívvel lélekkel, Artista), akkor odaszaladtam, merthogy kb. 150 méterre volt a színpad a háztól…). Blöró nem normális, ezt még mindig tartom. A koncert után gyors vödör-utántöltés, csapat összeszed, Tibifeszt különítmény elindul Rock N Roll Swindle-re. Nos, mondhatnám, hogy a szokásos, de ez annál több volt. Szasza valami olyan mértékű és számomra eddig nem tapasztalt pörgéssel látta el frontemberi teendőit, hogy besza-behu (azért zárójelben jegyezném meg, hogy szerintem az ország Top 3-as frontemberei közé tartozik a konferálásával, megjelenésével, kommunikációjával a Szasza…). Ugrált, levitált, én nem tudom, miket még, de megőrült mindenki! Nálam a Swindle koncert az, amikor magamon kívül vagyok. Számomra klasszikus, imádott, tinikoromat idéző és élőben sosem látott zenekarok dalai elevenednek meg. Sajnos csitri vagyok még mindig és nem adatott meg az, hogy színpadon lássam akár a Sing Singet, akár a Sex Actiont, vagy Actiont, hiszen az aktív éveikben én kb. még a homokozóban ücsörögtem, vagy ahogy Nagy Feró mondja, „a csattogós lepkét tologattam”. Úgyhogy nekem óriási hiánypótlás a Swindle és ennek megfelelően kellőképp el is tud ragadni a hangulat. Tombolás, gátlástalanul, első sorban nyakban ülés, ugrálás kifulladásig, közben óbégatva locsolni a re-pohárból a viszkikólát, míg a nem létező tökömön nem folyik az izzadtság, tánc, nagy vallomások, ölelkezés, egymás rommá firkálása… Fel sem ocsúdtam, már vége is volt a koncertnek. De mint tudjuk, sómásztgóon, úgyhogy kollektíve átvonultunk a kisszínpadhoz – előtte természetesen a vödröket fel kellett tölteni mindenféle folyékony finomsággal – ahol a Zorall akusztikus hangulategyüttes folytatta a népség szórakoztatását. Volt ott minden, mint a búcsúban, igaz, itt már mindenki kezdte elveszíteni a fonalat, velem az élen. 🙂 Tipikus házibulifíling, a szabadban, tábortűz mellett, amit később Sicukával nyilvánvalóan körbe kellett ugrálni, mint az indiánok, illetve ugrálni keresztbe fölötte, riadt tekintetek kereszttüzében, haha. Itt emlékeimbe némi homály kúszott, de szerintem a Swindle-n történt dolgok szabad permutációja következett újabb, eddig is ismert elemek belefűzésével. A következő kép, hogy már Paplan zenél, van vagy hajnali 4 óra, és Sicuval valami ismeretlen helyről előkapart oltári energiákkal ugráltunk az asztalon, a kavicson, cigánykerekezés, ki tud magasabbra pattanni állóhelyzetből-verseny, míg a többiek ültek és csak ismételgették a „hogy a f@szomba bírjátok így nyomni még mindig?” – kérdést, közben gyakorta felhangzott az „Állatok!” – kifejezés is. :D. Mi magunk sem tudjuk, de bírjuk. Még egy kis kertben ivás, aztán szunya. Reggel Zsoltkároly kerekezett be hozzánk, miután teljesítette az első Toure de Rigács-ot, amiről okvetlenül mesélnie kellett legalább 20 percben, tarkítva azt minden egyéb, oda nem illő történettel, mert hát éljen a szabad asszociáció, vagy mi. 😀 A program nagyjából ugyanaz volt, mint előző nap, majd hipp-hopp beesteledett, és már kezdődött is a Rómeó Vérzik koncert. Kaptuk a mocskos rákkendrollt rendesen az arcba, bár én kissé elfáradtam addigra mentálisan, úgyhogy csendesülősre vettem egy darabig a figurát, mint aki rosszalkodott, beültettem magam a sarokba.

Majd akkor belém hasított, amikor is megláttam az apró fényeket imbolyogni a Marcal hömpölygő habjai fölött, hogy én jelentkeztem délelőtt még/már ittasan kívánságlámpást eregetni Mézi barátommal, és hogy ezek azok a lámpások. Kétségbeesetten kutatni kezdtem Mézit, mint a Józsi Esztert a Képzelt riportban, gázolva át a fesztiválozó tömegen, a nevét kiáltozva, kóboroltam Megyer utcáin (mind a kettőn :D), de sehol nem volt. Így elindultam egyedül, hátha ott majd találok embereket, ugyanis párok kaptak lámpát (nem valami hülye szokás miatt, hanem mert a lámpásban lévő bigyó meggyújtása és a lámpa egészének eleresztése minimum kétemberes meló). Sikerült is becserkészni Rékát és Bencét, a Zorall-gyerekeket, akik készséggel segítettek. Olyan jó volt! 🙂 Utána, mint egy ovis ugráltam, hogy ott a lámpám, ott a kívánságom! – mindezt egy homokozó vödörrel, amiből egy csavart, kék szívószál lógott ki, a tartalma pedig erősen alkoholos volt. 😀 És utólag kiderült, hogy Mézi a kert végében segített a lányoknak sátrat állítani… 😀 C’est la vie… 😀 Úgyhogy visszahelyeztem magam egy kényelmes kis székbe a kertben. Akkor vettem észre, hogy van egy lyuk a cicanadrágomon. Sicuból pedig ekkor bújt elő a divatkreátor és a stylist. Konkrétan egy kisollóval rommá lyukasztotta, úgy néztem ki, mint egy idétlen ementáli sajt. 😀 Szerinte meg trendi. Hát legyen.

Az a megkapó szépsége egyébként az ülve ivásnak, hogy nem érzed, hogy hatna, mindaddig a hirtelenjövő pillanatig, amikor is megpróbálnál felállni, mint egy jó helyzet- és helyváltoztatásra képes élőlény. Ugyanis akkor hasít beléd a döbbent felismerés, hogy hát ez bizony nem megy, bazd meg… 😀 Vagy megy, de a mozgási pályád olyan sosem látott, eleinte sinus-görbére nyomokban emlékeztető, később inkább állófasszal rohanó ökör húgyozására hajazó alakzatokat vesz fel, hogy az matematikai csoda, koordináta-rendszerben lerajzolhatatlan. 😀 Persze ezt csak mesélték! És akkor a főattrakció, a Zorall. Hasonlóan a Swindle-koncerthez, a társaság hozta a formáját, oltári nagy buli volt a hangfal előtt, mellett, mögött, között, szana meg széjjel. Új nótához új tánc dukál, a Tűzvarázsló című V’Moto-Rock sláger a Rammsteinnal összedolgozva igencsak ütősre sikeredett, így stílszerűen Dóri is kiélhette magát mindenféle tüzeskedésekkel – tüzesbuzogány, tüzeslegyező, tüzesbalta (olyan nincs is szerintem), fújta, nyelte, húzta, zúzta, nagyon állat volt! Az új lemezről nagyon sok dalt játszottak, aminek én kifejezetten örültem, legfőképp az „Ezt egy életen át kell játszani”-nak, azt csípom nagyon! 🙂 Ezután megtört a tér-idő kontinuum és nem tudom mi mikor történt, voltunk a színpad mögött, ahol beszélgettem, de hogy kivel és mit, lövésem sincs.

De a lényeg, hogy az év bulija ezen az estén történt. Az I. Megyeri Nagy Jószágháború. Ez… ez leírhatatlan volt… Panni gumiállatai, amik békésen pihentek addig az udvaron, egy súlyosan elborult társaság még elmebetegebb ötletének lettek az áldozatai. Az egész úgy kezdődött, hogy Ági, a Vasmacska zenekar dobosa jött be a házba, hogy „Bocs Panni, de felrúgtam az egyik jószágot a kertben, olyan ingerem volt rá… de visszatettem a helyére!”, majd halkan ezt duruzsolta Panninak: „Te, ez nagyon jó, próbáld ki!”. Nyilván nem kellett több Panninak sem, elkezdtek ketten focizni a négy gumiállattal. Akkor érkeztünk ki Sicuval. És innentől elszabadult a pokol. Rugdostuk, dobáltuk szerencsétleneket, bele a vakvilágba. Közben kijöttek a többiek is, Mézi fotózott egy narancssárga munkavédelmi sisakban, mert hát ő a haditudósító. Úgyhogy az a helyzet állt elő, amikor az összes elfojtott feszültség, állatság, agresszió és energia egyszerre robban ki mindenkiből, és olyan gátlástalanul, ahogyan sosem, mert azokkal a gumijószágokkal senkiben és semmiben nem teszel kárt, annyi, hogy 1-2 ital kiborult, de az egyébként is fogyóeszköz. Harsány kacagás közepette dobálta, rúgta mindenki az épp keze, avagy lába elé akadó állatokat, míg nem az egyik kirepült a kerítésen. Több sem kellett nekünk, kiszaladtunk, visszadobtuk, természetesen a bentiek meg vissza. A társaság két részre szakadt, úgyhogy ki-be repültek a színes jószágok – aztán a háború a csúcspontjára ért, amikor láss csodát! Akár egy babakék ufo, a még vízzel teli felfújható gyerekmedence repült át a kerítés fölött, csodás alakzatban. Na, az ledöbbentett mindenkit. 😀 Nem volt mese, az is beszállt a játékba. Aztán újra bent folytatódott a harc, amikor is én lettem az első hadirokkant. 😀 Sikerült ugrásból beleesnem egy aknába, de combtőig (csodáltam, hogy a medencecsontom nem tört ripityára), amiről Mézi kedves fotósorozatot is készített. Eredmény: egy tenyérnyi lila zúzódás a csípőmön és egy boka mínusz. Ennek az esésnek csak reggel éreztem meg az igazi eredményét, mikor is lefeküdvén, az akkorra már háromszorosára dagadt bokámat nem tudtam még fekvő helyzetben sem úgy tenni, hogy ne fájjon irgalmatlanul, úgyhogy nyöszörögve, sírva próbáltam elaludni, kevés sikerrel. De legalább Ácikát is felébresztettem, akitől ezúton is szeretnék bocsánatot kérni érte! 😀

Szombaton halálosan másnaposan és bekötött lábbal, amire nem bírtam ráállni, próbáltam életben maradni – kevés sikerrel. Gyakorlatilag vegetáltam és szobanövénykedtem egész nap, de azért sikerült magam és a lábam összeszedni a Bazinagy Zorall lagzira, ami Weisz Laci és Koós Icu (Sicu) között köttetett, azaz csak megáldotta a pap a már érvényes házasságot. Na, az egy kabaré volt… De komolyan! Aki ott volt, tudja… 😀 A frigy megáldása után a pár motoros felvonulókkal maga mögött bekocsikázott Sümegre, ahol készült sok fénykép, zizi, bambi, körhinta, majd visszajöttek. Icu turbóban átöltözött, hiszen játszottak.

Ezután mindannyian elmentünk Vasmacska koncertre. Ők a másik csajbanda, akik felléptek a héten – dögösek, energikusak és zenélni is tudnak, érdemes lesz rájuk a jövőben is odafigyelni! Nagyon összepakolt kis banda, most már egyre több saját számmal, és változatos, csajos feldolgozás dalokkal. Repertoárjukban olyan feldolgozások szerepelnek, mint a Nem vagyok én apáca, Ha én fiú lehetnék, Sleepin’ in my car, és a RATM-tól a Killing in a name, amit utolsóként játszottak és felhívták a vállalkozó szelleműeket – nyilván elsőként mentem, hiszen a barátaim, ezért is vagyok bevallottan elfogult velük szemben! 🙂 Nagy meglepetés volt a Foo Fighters-től a Pretender, amire a frontcsaj magyar szöveget írt, nem is rosszat, sőt! Arra volt aztán tombolás! Sicu nagyon jó frontasszony, tartja a kontaktot a közönséggel, mosolyog, egy energiabomba, nem lehet lelőni, ugrál, pörög-forog, guggol, hajat ráz, és ez a színpadon nagyon jól néz ki, a kicsit rekedtes hangjáról nem is beszélve, ami nagyon passzol a dalokhoz. Bár nem ez volt a kedvenc koncertem tőlük, mert én kicsit enerváltnak éreztem a lányokat, de jól éreztük magunkat. A négy lány meglepő tapasztaltsága és természetessége a színpadon ismét lenyűgözte a közönséget, és az egyre duzzadó rajongótábort, természetesen elsősorban a pasikat.:D Zenei tudásuk mellett megemlíteném, hogy az összes fellépő ruhájukat maguknak varrják, és az egész színpadi megjelenés is az ő ötletük, ami nem piskóta, valljuk be.

Némi kóválygás után visszaérkeztem a nagyszínpadhoz, ahol a Junkies kezdett. Bevallom, nagyon vártam, mert sok-sok év után most találtam újra vissza a zenekarhoz, felnőtt fejjel nagyon sok dalnak egészen más a mondanivalója számomra, mostanában elég sokat hallgattam is a régi-új kedvenceimet. A koncert jó volt, szokásos Junkies hangulat, már ami megmaradt tinikorom emlékeiből. Viszont nekem a repertoár nem tetszik. Százszor jobb, koncertképesebb dalaik vannak, nem tudom, miért kell erőltetni az Amszterdami kávét, amit amúgy is utálok… Úgyhogy a huszonvalahány dalból kb. 6 volt, amire igazán felpattantam a roki lábammal, no de sebaj. Jó volt látni a hömpölygő tömeget, akik önfeledten üvöltötték a lázadó slágereket. Koncert után Viktorral meg Andrissal eszmét cseréltünk, majd mire a Zorall igazán belecsapott volna a lecsóba, ők indultak is vissza Pestre. Még jó, hogy az előző napi koncertet végigzúztam, mert csak ültem a színpad mögött, lábra alig bírtam állni, miközben azzal küzdöttem, hogy ne aludjak el. Kissé kimerültem, aszem. 😀 De körülbelül kétszer annyian voltak szombaton, mint az előző napokban, úgyhogy nagy látvány volt józanul. 😀 A koncert végén kihirdették az idei Zorall Herceget, Hercegnőt és Hercegi családot is, majd a szokásos augusztus huszadikai tűzijáték is lezajlott. Konkrétan alig vártam, hogy vége legyen, mert azt hittem, összeesem, ami a házba érve gyakorlatban is így történt…

Reggel pakolás, indulás haza, Pestről még hazavonatozás – egy külön élmény volt…

Hát, kérem szépen ilyen Megyer. Sok mindent nyilván kihagytam, egyrészt mert nem emlékszem, másrészt, ha emlékszem, akkor sem kell mindenkinek mindent tudni. 😛 Ami Megyeren történik, az Megyeren marad (vagy Rigácson, igaz? :D). De azt hiszem, így is elég, hogy kedvet csináljak a következő évi, immár 5. Zorall Sörolimpiához. Szeretném megköszönni az egész falunak, a polgármesternek, Pajer Kristófnak, Panniéknak, a Zorall zenekarnak és mindenkinek, aki akár jelenlétével, vagy nemjelenlétével (:P) emelte a hétvége fényét! Jövőre, Veletek ugyanitt!

Rock ’N Roll!!!

U.i.: Képek a későbbiekben ITT lesznek láthatóak.