Bátran ki merem jelenteni, hogy a világ legjobb koncert zenekara a Faith No More, a világ legjobb frontembere Mike Patton, és mondom ezt úgy, hogy –habár szeretem őket- de nem ők a kedvenc zenekarom. Olyan energia és lendület van a csapatban amit bárki megirigyelhetne. Van valami különös, bizsergető érzés abban, ha meghallod azokat a dalokat amit tízmilliók ismernek és szeretnek világszerte. Továbbá az sem elhanyagolható tényező, hogy az FNM sosem vált önmaga paródiájává. Azzal, hogy 1997-ben úgymond szögre akasztották a cipőt, mondván elfogyott az ötlet, és nem akarnak minőségromlást szenvedni elérték azt amit nagyon-nagyon kevés zenekar mondhat el magáról: A csúcson maradtak. Az elmúlt 17 évben a csapat egyetlen egy lemezt sem jelentetett meg, sőt turnézni is ritkán járnak, úgymond nem is léteznek. De a nyolcvanas kilencvenes években itt hagytak nekünk hat lemezt. Hat kiváló és hibátlan lemezt. A csapat az énekes váltás után 1989ben a „The Real Thing” lemezzel felért a csúcsra, ahol ott is maradt a soron következő három albumával is. Ezek közül a héten most a „King For A Day, Fool For A Lifetime” lemezzel foglalkozunk, 1995-ből.
Kezdjük azzal, hogy „ mi is az a Faith No More”? Egy jelenség, egy olyan folt a zenei palettán ami egyedi és utánozhatatlan. Hiába állítják azt sokan, hogy a Red Hot Chilli Peppers és a Faith No More hasonlít, tévednek. Hatalmas különbség van köztük. Míg az RHCP a funky és a rock különös egyvelege addig, az FNM inkább a jazz és a metál elképesztő fúziója. A mai napig megy a két zenekar összehasonlítása, és a rajongók közi rivalizálás. Teljesen feleslegesen, mindkét zenekarnak megvan a maga kiválósága. Gondolok itt arra, hogy habár Billy Gould(FNM) kiváló basszer, Flea(RHCP)nyomába sem érhet, ugyanúgy ahogy Anthony(RHCP) sem lesz a büdös életben olyan jó énekes mint Patton(FNM).
Az FNM tehát egyedi és megismételhetetlen. A KlasszikuShock történetében már szenteltünk nekik időt, ha jól emlékszem az „ Angel Dust” lemez volt terítéken. Most ugrunk egyet és a soron következő „ King For A Day, Fool For A Lifetime” korongot vesszük elő. Az album a csapat történetének, legmetálosabb legagresszívebb alkotása. A dalok egytől egyik az érzelmek kavalkádjait hordozzák magukban. Az egyszerű, de tömör gyűlölettől, a kemény dalokba groteszkül beleszőtt szenvedélyekig. Ugyanakkor a dalok tartalmazzák azt az állandó érzést is, ami minden FNM lemezen ott van. Ez pedig az elhagyatottság, a magány. Nem tudom miért, de ez valamiért mindig jelen van, ha nem is a felszínen, nyíltan mint mondjuk egy Paradise Lost vagy Anathema korongon, de elrejtve a sorok és a dallamok között megtaláljuk.
Az albumon olyan sláger dalok találhatóak mint a pusztító „Get Out”, ami ideális koncert nyitó nóta. Garantáltan letépi a fejed. A könnyedebb dallamokkal dolgozó, de belül mégis súlyos Evidenvce. Itt van az FNM történetének egyik legérdekesebb és legjobb alkotás a „The Gentle Art of Making Enemies”, amihez fogható adrenalin bomba kevés létezik a rock történelemben. Illetve a koncertek egyik legnagyobb slágere a pokolian tempós „Digging The Grave”. Az „Ugly in the Morning” vagy a „Just a Man” pedig keserédes szépségével vesz le a lábadról. Igazából minden dal hibátlan a lemezen, kár is lenne egyesével mindegyiket kiemelni. Egy van azonban amit még előhozok. Ez nem más, mint a „What a Day”. Nem tartozik a sláger dalok közé, nem játsszák koncerteken sem. Tipikus példája a csiszolatlan gyémánt fogalmának. Megbújik, senki nem figyel fel különösebben rá, de ha egyszer megtalálod és csak erre figyelsz, megismered a szépségét és az értékeit.
Mi az ami a Faith No More-t ennyire különlegessé tette? Egyik nyilvánvaló ok a stílusfúzió amit végrehajtottak. A rock és a metál merész, de annál eredményesebb keverése a jazz a funky és a komolyzene klasszikus elemeivel. A dalok összetett, de mégsem progresszív hangszereltsége, az elsőre furának ható, de összhatásként tökéletes beillő zenei váltások mind-mind hozzájárultak a csapat sikerességéhez.
Itt vannak még a zenészek. Kezdjük hátul: Mike Bordin dobos remek alapokkal szolgál. Extravagáns játéka mellé szintén különleges élményként társul kinézete. Rasztázott , derékig érő séróját minden
hajfetisiszta csodálja. ( Számomra onnantól lett érdekes a dolog, hogy az úriember elkezdett öregedni. Az ősz raszta nagyon mókás 🙂 .) Billy Gould basszerről már esett szó. Lemezeken nem mindig jön ki mit is tud, de ha élőben hallod, normális hangosítás mellett, garantáltan leesik az állad. Pókujjai csak úgy rohangálnak összevissza a basszusgitár nyakán. A gitárosról most külön nem írnék, ugyanis az album felvételei előtt kilépett Jim Martin aki thrash metálos ruházatával és rózsaszín szivecskés napszemcsijével azért remek imidzs alapot adott a bandának. A felvételeket Tray Spruance-szel készítették el aki azonban nem maradt a csapat tagja Elérkeztünk a csapat szívéhez, lelkéhez. Roddy Bottum billentyűs, az agy. Az Ő fejéből pattantak ki zömmel ezek az egyedi és sokrétű gondolatok. Nem vitás nélküle nem lenne Faith No More. Végül de nem utolsó sorban itt van Mike Patton. A világ legjobb frontembere. Egy exhibicionista, idióta, őrült pöcs. Természetesen ezt mind jó értelembe kell érteni. Már csak a megjelenésével és előadásmódjával megnyerné a közönséget, de erre rátesz még egy lapáttal a hangja. Az operaénekléstől a hörgésig, a heavy metal sikolyoktól a tiszta rock hangokig minden megvan a tárházába. Nem ismerek még egy embert aki ennyi mindent tudna a hangjával (is) csinálni.
Mike Patton mint jelenség, a zenésztársak egyedisége és különbözősége, illetve a stílusújítás tette a Faith No More-t ilyenné, amilyen.
A King For A Day, Fool For A Lifetime még a csapat különleges albumai közül is kiemelkedik valamiért. De ez pont olyan megmagyarázhatatlan, mint hogy Patton milyen felindulásból eszik cipőfűzőt koncert közben? Ezt átélni kell és érezni. Mondjuk a cipőfűző evést nem javallom senkinek, hallgassátok inkább meg az albumot, ha eddig még kimaradt volna. Fontos, hogy ne klasszikus metál albumot várjatok, mert ez nem az. Legyetek nyitottak és engedjétek be a változatosságot, az egyediséget.
Biztos vagyok benne, hogy a Faith No More nem ad ki már több lemezt, abban is kételkedem, hogy láthatjuk e még élőben őket. De ha mégis, akkor nem szabad, hogy gátat szabjanak a kilométerek és a pénz. El kell menni, látni kell őket, legalább egyszer az életben. Ilyen koncert élmény még egy senki életében nem lesz!
Értékelés: 10/10
Faith No More-King For A Day, Fool For A Lifetime (1995)
1. Get Out
2. Ricochet
3. Evidence
4. The Gentle Art Of Making Enemies
5. Star A.D.
6. Cuckoo For Caca
7. Caralho Voador
8. Ugly In The Morning
9. Digging The Grave
10. Take This Bottle
11. King For A Day
12. What A Day
13. The Last To Know
14. Just A Man
Mike Patton – Ének
Mike Bordin – Dobok
Billy Gould – Basszer
Roddy Bottum – Billentyűk
( Trey Spruance – Gitár)
