2008-ban hallottam először erről a német bandáról. Teljesen véletlenül botlottam beléjük, és akkor még nem is sejtettem, hogy egy hosszú barátság kezdete lesz ez.
Szokás szerint egy cikket olvasgatva kaptam kedvet a zenéjükhöz, bár negatív kritika is volt bőven. Mégpedig az, hogy szimplán lenyúlják a Dream Theater muzsikáját. És ráadásul még a banda nevében is jelen van a „Dream” szócska… Ez aztán a magas labda a kritikusoknak! Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy a progresszív műfajban mozognak a srácok, pontosabban progresszív rock/metal.
Egy kis történelem azoknak, akik eddig nem hallottak róluk.
1986-ban alapította Wolfgang Kerinnis szólógitáros és Stefan Gassner ritmusgitáros. Hozzájuk csatlakozott (a nevéből következtetve magyar származású) Tobi Zoltan énekes, Andreas Angerer dobos, és Benno Schmidtler basszusgitáros. Első demójuk 1993-ban jelent meg Dreamscape címmel. Sok-sok évnyi koncertezés után ’97-ben megjelentették első nagylemezüket (Trance-like State), amelyet saját stúdiójukban vettek fel. Ezen már Jan Vacik billentyűs is hallható volt. Ezután pár tagcsere következett, így a ’99-ben kiadott sorlemez (Very) már Hubi Meisel énekessel készült. Az album megjelenése után nem sokkal mégis elhagyta Hubi a bandát. Az elkövetkezendő időszak a megfelelő énekes keresésével telt, mígnem rátaláltak Roland Stoll-ra. Vele elkezdett felfelé ívelni a zenekar pályája.
2004-ben a szóbanforgó End Of Silence jelent meg, aztán 1 évvel később egy válogatás lemez: Revoiced, 2007-ben pedig a 5th Season. Sajnos az utolsó album után 3 tag is elhagyta a zenekart, de nem adták fel, nemsokára jönnek az új lemezzel, melynek címe Everlight lesz.
Lássuk mit rejteget számunkra az End Of Silence.
Összesen 9 számot pakoltak rá a zenészek 73 percben, ahogy az a progresszív nagykönyvben meg van írva.
Az első tétel billentyűvel indul, aztán berobban a többi hangszer is. Jó kezdés! Az énekes is beszáll, és ekkor sokan arra gondolhatnak, hogy egy bizonyos James Labrie áll a mikrofon mögött… Nos Roland Stoll hasonló orgánummal rendelkezik, mint kollégája, de nem hiszem hogy utánozni akarná… Maga a dal nekem nagyon tetszik, főképp a billentyűket kezelő Jan Vacik játéka nyűgöz le. Nagyjából a szám felénél kapunk olyan „dreames” váltásokat, de számomra a progresszívitás elég tág kategória, így tulajdonképp sok mindenre rá lehetne fogni, hogy Dream Theater-től lopták…
A második szerzemény – Short Time News – mint a címben is fellelhető, tv-s hírek összeollózásával kezdődik. Ezt már sokan előtték… Zongora, laza gitárszóló, aztán vad riffelés. Ez már tetszik! Pontosan 1:30-nál lép be az énekes lágy, finom énekkel. Érdekes a gitár erőteljes riffelése, és az ének érzelemdús hangjai közötti kapcsolat. Az ember azt gondolná, hogy szöges ellentétben áll a kettő, de itt megcáfolják nekünk. A középrészben jól sikerült a gitárszóló, a szám végén szépen nyújtja el az énekes az utolsó hangot.
Ezzel az átmenettel már benne is vagyunk következő dalban, amely közel 21 perces! Érdekesen kezdődik, mintha egy film betétdala lenne. Nekem nagyon tetszik, a billentyűsnek ott a pont! 3 perc elteltével aztán elindul a zúzás. Metal a javából! Egy kis belassulás után, következik a főtéma, aztán megint témaváltás, aztán lazulás. Ahogy ez menni szokott, a progresszivitás jegyében. Nekem nagyon tetszik a középrész az ének-zongora kettős miatt. Utána ahogy „bevadulnak” a zenészek, az pedig egyenesen letaglózott. A végén is szép a gitárszóló, de szerintem már túlságosan elnyújtották a visszatéréssel.
4.szám: All I Need. Gyönyörű ballada, itt Roland Stoll igazán kiélheti magát, mintha rászabták volna ezt a dalt.
5. szám: Silent Maze. Basszgitár, aztán robbanásszerű indítás. Kemény metálos riffek, kétlábdobos sorozások. Ének a maximumon. A billentyűszóló igazán ütősre sikerült, a befejezés meglepően hirtelen történik.
6.szám: Flow. Ez az egyik kedvencem a lemezről, nagyon tetszenek benne a hangulatváltások. Ütős darab!
A következő dalnál – More Than – nekem már az az érzésem, hogy ismétlik magukat. A témák, a gitár megszólalása, már ismerős a korábbi számokból. Ez kicsit zavaró lehet, de egyébként maga a nóta jó.
8. Infected Ground. Sejtelmes-keleties témával indul, a szokásos érzelemdús énekkel. Nagyon megfogott a dobos játéka, odatette magát rendesen. A kb. 2 perces szólózgatás és témázgatások után visszatér az ének, és szépen van vége a dalnak.
És már el is érkeztünk az utolsó szerzeményhez, név szerint: You Don’t Know Me. Előtérben van a zongora szinte az egész számban, de abszolút beleillik. Az ének dallamos, fülbemászó. A végén lelassítanak, és elhalkul a zene. Tökéletes befejezés.
Összességében úgy érzem, hogy a lemez első fele erősebbre sikerült, mint a 2., de a végére azért visszahozzák a becsületüket.
Ha értékelnem/pontoznom kellene, akkor egy erős 8-ast adnék. De csak azért hogy ne tűnjek elfogultnak, pedig nagyon szeretem ezt az albumot!
Zenészek:
Roland Stoll – ének
Wolfgang Kerinnis -gitár
Jan Vacik – billentyűk
Benno Schmidtler – basszusgitár
Bernhard Huber – dobok
Számlista:
1. Clockwork (6:14)
2. Shorttime News (5:46)
3. The End Of Light (20:49)
4. All I Need (3:35)
5. Silent Maze (7:33)
6. Flow (7:12)
7. More Than (6:22)
8. Infected Ground (7:47)
9. You Don\’t Know Me (7:02)
Hallgassátok, szeressétek! Érdemes egy próbát tenni!
