Liv Kristine Espenæs Krull-t a világ a Theater Of Tragedy zenekar háttérénekeseként ismerhette meg a 90-es évek közepén, majd a zenekarral eltöltött 8 év után kitették onnan. 2004-ben alapította meg saját együttesét a Leave’s Eye-t, ahol férjével együtt muzsikálnak. Liv az előbb említett két zenekarral készített lemezek mellett már kiadott két szólólemezt is, és 2010-ben látta elérkezettnek ara az időt, hogy a harmadikkal lepje meg a világot.

„Elsődleges célom az volt amikor ezt a lemezt felvettem, hogy közvetlenül a bőrötök alá hatoljon. Autentikus maradjon és mégsem hibátlan. Nem fontos, hogy egy énekes beénekelje a hangját, vagy felkészüljön egy produkcióra, elég, ha az a szívből jön, az emberi mélységből. Legtöbb dalt egy szuszra vettük fel, szünetek nélkül, figyelmet fordítottunk arra, hogy megőrizzük a természetes folyamatát a felvételeknek, így benne maradtak a lélegzetvételek, az érzelmi kitörések. Mindezek autentikussá, valóságossá és közvetlenné teszik ezt a lemezt. A hangszerelést is csak a szokásos alaphangszerekre korlátoztuk. Ezek a dalok úgy hangzanak, mintha most melléd ülnék, és csak Neked énekelnék. A dalszövegek a gyerekkoromról szólnak, illetve a rohanó, szürke rideg társadalmunkról. A Skintight a világ gyermekeinek szól elsősorban, akik a mi jövőnket jelentik. Ők tudnak valóságos, igaz, végtelen szeretet kifejezni a természet felé és az emberi lények között. Ez a lemez kinyitja majd a szíveket.” – Liv Kristine.

Ha Liv Kristine nyilatkozatának megismerése nélkül ülünk le ehhez a lemezhez, szerintem a hallgatóság 99% -a úgy vágja a sarokba a lejátszóval együtt ezt a kis fényes korongot, hogy a fal adja a másikat. Miért?  – Mert nem érti meg, miért készült ez a lemez.

Közhelyesen szólva valóban rendkívüli hiányát szenvedjük manapság a szeretetnek és az őszinte megnyílásnak. Ez a lemez nem akarja meghódítani a lemezeladási listákat, nincsenek valóban óriási trükkök, szólók, tekerések, amivel a hallgató figyelmét oda lehetne kötni a dalokhoz. Zongora, akusztikus gitár, hegedű és időnként számítógépen programozott kíséret adja a hátteret Liv-nek az általa megálmodott világban, ahol az énekesnő olyan finoman lábújhegyen jár, hogy a lélek minden suttogása, rezzenése benne van a dalokban. Legmeghatóbb talán az a mondata, amikor arról beszél, hogy odaül mellénk és nekünk énekel. Persze mondhatja most az olvasó, hiszen minden előadó, művész nekünk, a közönségnek énekel. Igen, ez igaz, de azt az őszinteséget, azt a kellemes nyugodtságot nem éreztem korábban egyetlen albumon sem, mint amit most Liv elhozott nekem. Tény, hogy Liv hangja sosem tudta felvenni a versenyt Tarja-val, vagy Sabina-val, ő nem akarja szétoperázni a dalait, de talán képességei sem teszik ezt lehetővé. Ő azonban nem akar belevegyülni a tömegbe és egy lehetetlennek tűnő feladattal megbirkózni. Előfordulnak a dalokban olyan hangok, amire az ember felkapja a fejét, de többségében Liv simogató, selymes orgánuma kifejezetten alkalmas arra, hogy lelkünk húrjain játszadozzon. El tudnám képzelni még azt is, hogy ha lenne gyerekem, hogy megpróbálkoznék azzal, hogy mondjon véleményt erről a lemezről. Mi az, ami megérinti őt? Ha pozitív választ kapnék, akkor lehet valóban autentikus Liv Kristine albuma. Persze azért ez nem egy gyereklemez, nem kell megijedni, de a maga tisztaságával, egyszerűségével engem el tud varázsolni. Választása szerintem rendkívül okos és a megvalósítás is ehhez mérten nagyon profi. A dalok elgondolkodtatnak, és tényleg úgy érezheti az ember, hogy meg tudja nyitni szívét és lelkét. Felszabadultság érzés önt el, ahogy hallgatom, és teljes relaxációba tudok süllyedni. A hangszerelés nem szorítkozik azért a komolyzenei hangszerekre és akusztikus gitárra, sok helyen kellemes gitárszólóval dobják fel a merengést, és hoznak vissza minket két lábbal a Földre.

Nehéz összességében értékelni ezt a lemezt, pozitívumként nekem az nagyon bejött, hogy Liv valami mást szeretne alkotni, mint amit manapság a dömping a nyakunkba önt. Talán kicsit szomorkás a hangulata az albumnak, de inkább ezt a lélek mélyére hatolásának tudhatom be. A hangszerelés teljes mértékben kielégíti az én majdnem 40 éves rengeteg rockzenén nevelkedett elvárásaimat. Sokszor már én is azon kapom magam, hogy jól esik ilyen dalok hallgatása, ami értékeket is hordoz magában és gondolatokat ébreszt. Negatívumként hozom fel, ahogy annyira azért nem érintett mélyen a lemez, hogy könnyeim áztatták volna a kisszoba padlóját, voltak helyenként oda nem illő zenei aláfestések, én a számítógéppel programozott cuccokat is elhagytam volna egy-két dalból. Szerencsére ezek kevés helyen bukkannak fel.

Ezt a lemezt elvakult rockrajongók, olyanok, akik húzós gitárriffek, kétlábgépek, visítások nélkül nem tudják elképzelni a világot, azonnal messze kerüljék el. Mindenképpen tegyenek próbát vele azok, akik olyan „lelkizős” típusok, akik szeretik, ha megsimogatják a lelküket és törődnek az érzelmeikkel, le tudnak csendesedni és relaxálni 45 perc erejéig. [7/10]