Kathryn Bigelow filmje az elmúlt időszakban bejárta a világ összes filmfesztiválját, díjátadóját, és az IMDB adatai szerint már 53 különböző díjat zsebelt be. Aki ezen érdemek alapján valami eget rengető, hatalmas mozi-élményre vár, az alighanem csalódni fog. A bombák földjén sokkal inkább egy izgalmas akciófilm, semmint komolyan vehető háborús dráma.
rendező: Kathryn Bigelow
forgatókönyvíró: Mark Boal
zeneszerző: Marco Beltrami, Buck Sanders
operatőr: Barry Ackroyd
producer: Kathryn Bigelow, Mark Boal
vágó: Chris Innis, Bob Murawski
szereplő(k):
Jeremy Renner (William James)
Christopher Sayegh (Beckham)
Anthony Mackie (Sanborn)
Brian Geraghty (Owen Eldridge)
Guy Pearce (Matt Thompson)
David Morse (Reed)
Ralph Fiennes
Az alkotás nekem már az első percben unszimpatikussá vált, mert mérhetetlen rendezői lustaságnak és igénytelenségnek tartom, hogy hatalmas betűkkel, mintegy előre a néző szájába rágva kiírják a film tanulságát: „A háború drog” – hirdeti a felirat, ami egyrészt közhely, másrészt ezt a tematikát már számos film kibontotta, sokkal jobban, mint a Hurt Locker. Ami újdonság, hogy ezúttal Irakban járunk, korunk legnagyobb háborújában, Amerika nyílt sebén. Itt követhetjük nyomon egy tűzszerész csoport mindennapjait, lehetünk részesei embert próbáló munkájuknak.
A film nem a témája, vagy a hangneme miatt válik tehát aktuálissá, hanem pusztán a helyszínválasztás miatt. Bigelow kettős játékot folytat: úgy tesz, mintha filmje hiánypótló kérdéseket feszegetne egy égető probléma kapcsán, holott Irakot csak díszletnek használja egy olyan történethez, ami a világ összes háborújában érvényes lenne. Félreértés ne essék: nem az a baj, hogy a Bombák földjén nem foglal állást, nem mond véleményt, de erősen él bennem a gyanú, hogy az egész filmet ezzel az aktuálpolitikai felhanggal akarták eladni. Ami visszataszító. Ráadásul – éppen a kényes téma miatt – a film hibái még erősebben felnagyítódnak. Egy világháborús filmnél talán megbocsátható, ha klisékből pakolták össze, és a háborús mozik összes sztereotípiáját felvonultatják, de Irakból ekkora közhelyparádét összerámolni némileg ízléstelen. Ezt azért mondom, mert bárki, aki bekapcsolja a televíziót, láthatja a háborút és ha komolyan belegondol, marhára nem az kép marad meg a fejünkben, hogy az ott élő emberek bármivel is rosszabbak lennének nálunk.
Ami hibát háborús filmben el lehet követni, azt a Bombák földjénben mind megtaláljuk: az ellenség egy hegyet se találna el 5 méterről, de az áldozati bárány mellékszereplőt rögvest kilövik, az aktakukac irodista haverkodni akar az arabokkal, naná, hogy csúnya véget ér, azt hittük, már hatástalanítottuk a bombát, de az két perc múlva ( ki gondolta volna ) mégiscsak robban. Bigelow semmi olyat nem tud mutatni a háborúból, és semmi olyat nem tud mondani róla, amire a gyakorlott filmnéző ne ásítozással reagálna.
Bár a filmből tényleg hiányzik a pátosz, és csillagos-sávos lobogókat se látunk, de az egész mégis túlontúl amerikai. (Tehát nem sikerült lemásolni a Sólyom végveszélyben hangulatot.) A három főhős az „amerikai katona gyártószalagról” gurult a vászonra; az egyik nagyon bátor, a másik nagyon gyáva, a harmadik pedig fekete… Egy tulajdonsággal felcímkézhető mindenki, Bigelow-nak csak a film legvégén jut eszébe árnyalni a figurákat. A másik oldalon állnak az arabok, akikről egy dolgot tudunk meg a 130 perc alatt: mind potenciális terrorista, akik ráadásul teljesen egyformán néznek ki. Ez utóbbit a film ki is mondja, sőt, egy borzasztóan rossz jelenetben még ki is fejti. A forgatókönyv tele van gyatra dramaturgiai megoldásokkal, hiszen hőseinket akcióba kell hozni, még akkor is, ha ennek irracionális döntések garmadája az ára.
Egyértelműen az akciójelenetek mentik meg egyébként a filmet, hiszen azok valóban izgalmasak, látványosak, és hála a kézi kamerás felvételeknek, még hihetőek is. Ugyanakkor ezek is egy kaptafára épülnek, kicsit olyan az egész, mint egy videojáték. A főszereplőnek mindig újabb, egyre nehezebb pályákat kell teljesítenie; bombahatástalanítás kocsiban, épületben, öngyilkos merénylőn, emberbe varrva. Klasszikus értelemben vett történet nincs, a Bombák földje epizódokból áll össze. Ezek nagy része (szerencsére) akció, mert Bigelow csúfos kudarcot vall a köztes részeknél. Ha a szereplők épp nem a munkájukat végzik, akkor vagy a tökös gyereket játsszák egymás közt, vagy nyálasan ömlengnek az otthonról. EMBEREK! NEM ORDÍT A FELIRAT: KLISÉ??!!
Összegezve: A bombák földjén – aranyeső ide, vagy oda – egy nagyon is közepes alkotás. Gyakorlatilag átlagos, profin kivitelezett akciófilmmé degradálja a háborút, sokszor kínosan erőlködve, hogy valami mélységgel töltse meg az amúgy üres forgatókönyvet. A vietnámi háború anno számos mesterművet eredményezett Hollywoodban, a „nagy Irak filmre” sajnos még várni kell.
Azt csak lábjegyzetben jegyezném meg, hogy egy aszimmetrikus háború teljesen más dramaturgiát és forgatókönyvet igényel, mint a klasszikus konfliktus. Sajnos Bigelow erre sem jött rá…
