11 év után új lemezzel jelentkezik a 2000-es évek elejének egyik igen sikeres hazai bandája, az idén kereken 20 esztendős püspökladányi Dying Wish. A némileg átalakult formáció új albuma Tükörország címmel a novemberi HammerWorld magazin extra CD-mellékleteként érkezik majd, és ezúttal kimondottan csak magyar nyelvű dalokat fog tartalmazni, köztük a 2012-es Lopott időkkel, illetve a 2013-ban megjelent Crimson Blood EP címadójának magyar változatát, Vörösre festi a vér címmel. Ezek mellett hét további szerzemény kerül fel a lemezre. Az album a Denevér stúdióban készült, borítóját Havancsák Gyula készítette. A banda hamarosan két szöveges videóval is jelentkezik, az első a nyári koncerteken már játszott Amit akarsz, amelyből egy rövid előzetest már bemutattak nemrég, most pedig egy szöveges vidó kíséretében a teljes számot is meg lehet végre hallgatni. A Tükörország lemezbemutató koncertje novemberben, Karcagon lesz.
Dying Wish – A novemberi HammerWorld magazin extra CD-mellékleteként érkezik a visszatérő album
0

Friss hírek
A tűz még mindig ég: a Phil Campbell’s Bastard Sons Budapesten is tiszteleg Phil...
A Phil Campbell’s Bastard Sons ismét színpadra lép, egy olyan küldetéssel, amely túlmutat a zenén. Édesapjuk, a legendás Phil Campbell halálát követően a zenekar...
Megjelent a NoWay! új EP-je és legújabb videoklipje!
Április 24-én megjelent a NoWay! zenekar legújabb anyaga, az Arcok a görbe tükörben című EP, amely az elmúlt öt hónapban megjelent dalokat foglalja egységbe....
Hardline koncert a hosszú hétvégén
Május 2-án ismét Budapesten lép fel a Hardline. A kiváló hangulatú tavalyi koncert után Johnny Gioeli és csapata ezúttal is az Analog Music Hallban...
Megjelent a Mennydörgés első akusztikus EP-je
A budapesti metál zenekar a Mennydörgés, most egy sokkal lágyabb oldalát mutatta meg. Leghallgatottabb dalaik akusztikus átdolgozásait jelentették meg kislemez formájában. Március 27-étől négy...
Újra Budapesten a New York-i punk legendák
A The Casualties idén márciusban 8 év kihagyás után új nagylemezzel jelentkezett. A Detonate címéhez hűen egy igazán robbanékony anyag lett, mind hangzásában, mind...










