A rendkívül erős áprilisi koncertfelhozatal számomra utolsó gyöngyszemét láthattam a hónap 25. napján, mikoris a Primordial lépett fel a Svartidaudi, a Ketzer és a magyar Heroic kíséretében. Na akkor nézzük őket fordított sorrendben.
A budapesti illetőségű Heroic nagyjából 7 óra tájt kezdte műsorát egyfajta nomád harci felszerelésben színpadra állva. Zenéjük valahol a pogány metál és a death-black keverék határmezsgyéjén áll, az énekes produkciója a különféle harci szerszámokat lóbálva azonban sokkal inkább a pogány metál hangulatvilága felé tolta ki a performansz jellegét. Az este első fellépőjeként még nem gyönyörködhettek valami hú de nagy nézőszámban, viszont az 50 főt nagyjából megütöttük. Ez a kezdő buli hamar lezajlott, és talán túl őszinte leszek, de bennem nem hagyott valami nagy nyomot. Semmi különlegesség, semmi szokatlanság, csupán átlagos metál szűk fél órában. Egyetlen albumuk, a 2014-ben megjelent Hordes azonban egészen jó hallgatnivalónak bizonyul itthoni körülmények között.
A következő fellépő a német Ketzer volt, akik a megjelenésükkel már közel se foglalkoztak annyit. Olyannyira nem, hogy egy néma koncertfelvételen szerintem a kutya se mondaná meg, hogy ez valamiféle extrém metál. A hölgyek tekintete mint észrevettem rögvest az énekesre tapadt, emberünk ugyanis elég szépen kigyúrta magát, és ezt nem is nagyon rejtegette. E jelentéktelen információval a tarsolyunkban azonban még az is elmondható, hogy énekteljesítménye igazán decens. Se több, se kevesebb. A zene összességében a tiszta black metál felé hajaz, ámbár itt-ott befigyeltek erősebb death stílusvonalak is. Az egészet tekintve az mondható el, hogy mégsem sikerült különösebben felkelteniük a figyelmemet. Kicsit úgy éreztem, mintha nem is igazán foglalkoznának a közönséggel, de úgy a zenével se nagyon, amit játszottak. Szóval nekem az jött át, hogy túl akarnak esni a dolgon, aztán irány a következő állomásra. Ezzel le is írták magukat nálam, és bár nem könyvelném el rossznak a műsort, de az albumok minőségét egyáltalán nem sikerült elérniük szerintem.
Egyre inkább éheztem már valami kielégítőre, mikor következett a Svartidaudi. Az izlandi újkeletű black zördület képviseli számomra mindazt, amit nem kedvelek a stílusban. Zenéjük ugyanis egy jelenleg az undergroundban elég nagy hullámokat keltő fellendülés része, melyet egy a fellépés előtt elhangzott bekiáltás tökéletesen az én szavaimmal definiált: káosz-metál. És erre tényleg nincsen jobb kifejezés. E káoszhangulat tehát igencsak felkapott lett az utóbbi években, mely hullám lovasai között egyértelműen ott szörföl a Svartidaudi is – jópár más izlandi bandával egyetemben. Embereink maszkban és egy kis arcfestéssel léptek színpadra, 4 dalból álló gyűlöletkeltésük pedig majd egy órán át tartott. Míg az előző két bandát kíváncsian nézték az egybegyűltek, addig jelen csapatunknál inkább furcsán néző és „legyen már vége” tekintetekkel találkoztam. Ezen meg sem lepődtem, mert még számomra is inkább visszataszító ez a fajta zajtenger. Amin viszont tátva marad a szám, az a banda mögött álló igencsak nagy hallgatótábor (többször is a bűvös százezret meghaladó). Értetlenül állok a dolog előtt, és ha nagyon szőrszálhasogatóan keresem a magyarázatot, akkor valami olyasmivel tudnék előrukkolni, hogy ezt a fajta zenét otthoni körülmények között, letekert hangerővel egyfajta transzba-esés kísérheti, melyben nekem is volt már tapasztalatom néhány alkalommal, és bevallom, a stílus is hasonló volt sok esetben. Na de lépjünk tovább.
Elérkezett az idő az est fénypontjának, a Primordialnak a színpadra lépéséhez. Alan Averill, azaz Nemtheanga barátunk egyértelműen nem volt józan állapotában, ámbár ez sokkal inkább javított, mintsem rontott volna a kiállásán. Már a kezdetektől fogva fel-alá járta a színpadot, egyik pillanatban kinyújtózva hősi pozícióba, a másikban pedig leguggolva énekelve ki nekünk lelkének legjavát. Néhány dal után elnézést kért amiatt, hogy meg van fázva, és így énekel, de igazából ez nem volt valami nagy hatással a hangjára – csak néhol rontott, de az ilyet könnyedén elnézzük neki. Az eredetileg a Where Greater Men Have Fallen címadójával kezdődő buli emiatt a Gods to the Godless című szerzeménnyel indult, és szerintem úgy tervezték, hogy ki is hagyják az új album nyitótételét, de a show háromnegyedére Alan úgy gondolta, hogy el tudja énekelni a dalt, így 9. számként az következett. Sokkalta nagyobbat ütött így, mintha ezzel nyitottak volna. Az este fénypontját számomra a Wield Lightning to Split the Sun névre hallgató epikus dal jelentette, mely egész nagy mértékben közrejátszott abban, hogy ellátogattam erre a koncertnégyesre. Élőben hallani és látni pedig leírhatatlan élmény volt.
Két átlagos és egy picit átlagon aluli fellépés után tehát egyértelműen a főzenekar aratta le a babérokat. Hangulatteremtésben Nemtheanga jeles osztályzatot érdemel, így pedig kissé bánom is, hogy nem látogattam el a 2014 novemberében megtartott Dread Sovereign koncertre, ahol szintén ő volt a főmufti.
Beszámoló: VTX
Fotók: Balázs Orsy.
További képek: Primordial, Svartidaudi, Ketzer, Heroic
