Incarnate címmel március 11-én jelenik meg a massachusettsi Killswitch Engage hetedik nagylemeze, amit és szerencsére élőben is bemutatják majd nálunk. Nagyszabású metalcore- fesztivállal indul a Budapest Parkban a koncertszezon idén nyáron: június 14-én a Budapest Park színpadán egy napon lép fel a márciusban új albummal jelentkező Killswitch Engage, az Architects, az August Burns Red, az Atreyu és a Bury Tomorrow is. A Killswitch Engage új albumáról most már az ötödik dal, a Just Let Go is bemutatásra került:

A koncert Facebook oldala

Az este egyik legnagyobb kedvence, a brightoni Architects a korábbi magyarországi fellépésein már bőven bizonyította, hogy van igény rájuk. Legutóbb 2014-ben jelentkeztek stúdióalbummal Lost Forever // Lost Together címmel, amelyet Svédországban rögzítettek, és amellyel visszatértek keményvonalas metálgyökereikhez. Szintén a modern metalcore felől érkezik, ráadásul szintén nem első alkalommal az August Burns Red. Az amerikai zenekar védjegyéül szolgáló dallamos, technikás riffek és a kőkemény breakdownok már a korai években megmutatták a csapatban rejlő óriási potenciált. A pennsylvaniai kvintett hat egységesen igényes, magas színvonalú sorlemez után tavaly nyáron jelentette meg hetedik albumát Found in Far Away Places, amelyről az Identity című dalért a csapat megkapta élete első, ám jólmegérdemelt Grammy-jelölését.

És ha már az amerikai metalcore-nál tartunk, akkor nem maradhat ki a buliból a wetfieldi ötösfogat, a Killswitch Engage sem. Már csak azért sem, mert az Overcast és az Aftershock zenekarok romjaiból életre kelt csapatot a stílus egyik megteremtőjeként tartják számon. A kemény zenei témák mellettugyanis fontos szerephez jutottak a dallamok, illetve ami még ennél is fontosabb, a tiszta vokál. Ígyszületett hát meg a hardcore és a metal házasításából a metalcore, amelynek egyik vezéregyénisége lett az idén új lemezzel jelentkező Killswitch Engage, akik az Incarnate lemez dala mellett biztosan előadják majd slágereiket, mint a Temple From The Within, a My Last Serenade vagy a My Curse. A terepet a 2014-ben újraalakult Atreyu melegíti elő nekik, akik szintén fontos szerepet játszottak a 2000-es évek metalcore-jának fejlődésében, és akikre olyan zenekarok voltak hatással, mint a Pantera, az Arch Enemy, az In Flames és a Soilwork. A fiatalabb generációt pedig a 2006-ban alakul Bury Tomorrow képviseli, akik szintén friss anyagukkal, a január végén megjelenő Earthbound címűnegyedik lemezükkel érkeznek majd Budapestre.

Jegyárak:
Early bird: 5499 Ft (500 db)
2016.05.27-ig: 6999 Ft
2016.05. 28-tól és a helyszínen: 8499 Ft

Killswitch Engage – Incarnate
(Március 11 – Roadrunner)

01. Alone I Stand
02. Hate By Design
03. Cut Me Loose
04. Strength Of The Mind
05. Just Let Go
06. Embrace The Journey… Upraised
07. Quiet Distress
08. Until The Day
09. It Falls On Me
10. The Great Deceit
11. We Carry On
12. Ascension

bónuszdalok:
13. Reignite
14. Triumph Through Tragedy
15. Loyalty