A film 2009 elején került a hazai mozikba, amit talán a legtöbben vártak, és ami a többségnek csalódást jelentett. A Spirit: A sikító város egy újabb képregény adaptáció, de nem emiatt kullogtak haza sokak lógó orral a mozivásznak elől.
rendező: Frank Miller
forgatókönyvíró: Frank Miller, Will Eisner
zeneszerző: David Newman
operatőr: Bill Pope
jelmeztervező: Michael Dennison
producer: Deborah Del Prete, Gigi Pritzker, Michael E. Uslan
szereplő(k):
Gabriel Macht (The Spirit/Denny Colt)
Samuel L. Jackson (The Octopus)
Scarlett Johansson (Silken Floss)
Eva Mendes (Sand Saref)
Jaime King (Lorelei Rox)
Paz Vega (Plaster of Paris)
Sarah Paulson (Ellen Dolan)
Stana Katic (Morgenstern)
Az alapot Will Eisner életműve, a több mint 60 évig futó Spirit című képregénysorozat szolgáltatta, amely hatalmas népszerűségnek örvend világszerte. A film egy kitalált városban, Central Cityben játszódik, ahol egy rendőrt, Danny Colt (Spirit) megölnek, de feltámad a halálból és a város elsőszámú igazságosztójává válik. Ezzel nincs is semmi baj, egész addig, míg meg nem jelenik a színen Octopus, aki halhatatlanná akar válni, de ehhez Hercules vérére van szüksége. A vért tartalmazó váza, Spirit egykori barátnőjének a tulajdonában van, ebből következik a versenyfutás jó és rossz között. A sztori ezen a ponton válik túlságosan bugyutává ahhoz, hogy lekösse a moziban ülő figyelmét. A történetről szerintem elég ennyi, foglalkozzunk inkább azzal, amire az egész film épít, ez pedig a látvány.
Használhatnék szuperlatívuszokat, ehelyett egyetlen szóval fejezném ki a véleményem: Tökéletes. A film minden egyes jelenete, az összes helyszín, az összes kamerabeállás fantasztikus, a színek és a vágás nemkülönben. Másfél óra alatt, különösen a moziban, olyan intenzív és mélyreható képeket kapunk, hogy biztosan nem felejtjük el. Ebben a tekintetben felülmúlja a 300-at és a Sin Cityt is.
Ezzel sajnos szinte ki is fogytunk a pozitívumokból, ugyanis minden más sarkalatos ponton megbukik a film az elvárásokhoz képest. Kezdjük azzal, hogy az alkotásban a jelenetek nincsenek egyensúlyban. Ezt úgy értem, hogy kapunk rengeteg felesleges, pár másodperc alatt lerendezhető jelenetet, amit percekig húztak az alkotók, ugyanakkor más, fontosabb dolgok egyszerűen elvesznek a sietségben. Ez rendkívül bosszantó, mivel hátráltatja a cselekmény megértését és itt-ott unalmassá is teszi azt. Vannak értelmezhetetlen karakterek, akiknek valós értéke nincs is a filmben, mégis percekig bosszantják a nézőt. A kapkodás akkor a legszembetűnőbb, mikor Spiritet elkapják. Ezt megelőzően, egy ilyen kaliberű karakternek jó pár embert le kéne csapnia, de ehelyett bejut a rejtekhelyre, majd csókolózik egy nővel, aki nyakon szúrja őt altatóval. Ez így kevés!
A másik problémám a filmmel, hogy két végletet ismer csupán: Hol kőkemény, hol habkönnyű. Nincs átmenet. A komoly hangvétel a flashback jeleneteknél vehető ki legjobban. Ezek a jelenetek egyébként kitűnnek abban, hogy több és lágyabb színeket használnak, mint a film többi része, ami elismerésre méltó. Ami viszont borzasztóan nem, az a színészi játék. Egyetlenegy színész sem tudta magáévá tenni a karakterét, még Gabriel Macht sem, igaz egyes részekben meggyőzőbb volt. Eva Mendes és Scarlett Johansson viszont tényleg szánalmasan alakít, teljes csőd és ez sajnos tovább ront az összképen. Nem tudok elmenni Samuel L. Jackson lebőgése mellett sem, igaz, szerencsétlen fickó kifogta a film legborzasztóbb karakterét. Olyan monológokat adtak a szájába, amelyeket egyszerűen nem lehet komolyan venni. Én attól kaptam frászt, amikor ő és Scarlett Johannson náci egyenruhában ripacskodik 14 percen keresztül, arról filozofálva, hogyan éledt újjá Spirit.
Mindent összevetve, nem nézhetetlen a film, a látvány miatt mindenkinek ajánlom, hogy egyszer megnézze, a baj az, hogy a film hibái elkerülhetőek lettek volna, mert a színészek pocsék alakításán kívül, minden hibáért a film rendezője (Frank Miller) a felelős. Ő rajzolta a Sín City képregényeket, amit kétségtelenül gyönyörűen megalkotott, de a filmrendezéshez akkor sem ért. A rendezői bakik miatt nincs a filmnek egységes és egyedi stílusa, ezért a kapkodás és az oda nem illő jelenetek sorozata. Ki kell mondani, hogy sikerült egy nagyon jó lehetőséget szörnyen elrontani, ami a hozzám hasonló képregényt kedvelő néző számára különösen nagy csalódást jelent.
