Soha ne mondd azt, hogy SOHA! Nyugodtan kijelenthetjük, ez a mondás az élet bármely területére igaz. Nem rendelkezünk jövőbelátási képességekkel (talán jobb is így), ezért nem tudhatjuk milyen lapot oszt le még számunkra a sors. Nikki Sixx, Vince Neil, Tommy Lee és Mick Mars azonban január 28-án, egy nagyszabású Los Angeles-i sajtókonferencián hivatalosan is bejelentette majdani visszavonulását és grandiózus búcsúturnéját az amerikai rocktörténelem egyik legsikeresebb zenekarának, a Mötley Crüe-nek. A csapat júliustól indul útnak Alice Cooper társaságában, hogy aztán végső búcsút vegyenek a rajongóktól. Szerintetek létezhet ilyen??? Én nagyon régóta foglalkozom a zeneipar ügyes-bajos dolgaival, ezáltal rengeteg hazai muzsikussal is ápolok jó viszonyt, azonban hiába töröm a kobakom, olyan zenész nem, jut eszembe, aki önmaga döntése alapján teljesen felhagyott a zenéléssel. Jó, van egy olyan másik fontos mondás is, hogy „a csúcson kell abbahagyni”, de könyörgöm, akkor a Crüe zenésze megtehették volna már ezt 1981-ben a debütáló Too Fast For Love korong megjelenése után, vagy az azt követő Shout At The Devil, Theatre Of Pain, Girls, Girls, Girls klasszikus lemezek után, de szerencsére kedvenceinket tovább űzte a rock and roll vér. Most még nem tudni mi lesz a búcsúturné után, de meggyőződésem, akik olyan lemezt tudnak készíteni, mint az 1989-es Dr. Feelgood, azok sosem akasztják szögre a hangszereiket.
Abban az esetben, ha a Mötley Crüe csapatát szeretnénk röviden jellemezni, talán a legjobb kifejezés az lenne, hogy ők voltak azok, akik a ’80-as években a nagy amerikai Rock’n’ Roll életérzést megvalósították. 1981 és 1987 között a négy zenésznek minden egyes másodperce a buliról szólt. Szuper járgányok, dögös macák és persze az elengedhetetlen piamennyiség. Sajnos
utóbbihoz nagyon komoly adagokban párosult a különböző hangulatfokozó szerek használata is. Ezt persze ilyen szinten már az emberi szervezet is képtelen feldolgozni, így a tagok a további zenélés helyett különböző elvonókban és rehabilitációs központokban kötöttek ki. Az egyik legdurvább eset 1987. december 22-én következett be, amikor Nikki Six heroin-túladagolás következtében kórházba került, az orvosok pedig adrenalin injekcióval hozták vissza az életbe. Hatalmas szerencse, hogy a Guns N’ 
Roses cilinderes gitárosa Slash pont meglátogatta őt. Nikki ekkor már a padlón feküdt, Slash hívta ki a mentőket. Akkoriban tehát még a tagok legjobb barátai is úgy érezték, hogy a zenekar története véget ért. A négy party arc azonban másképp vélekedett. Hihetetlen lelkierőt véve végigvitték a megpróbáltatásokat és immár teljesen megtisztult szervezettel elkészítették a legjobb nagylemezüket.
Az 1987-ben megjelent Girls, Girls, Girls album, a maga csajozós, motoros imagéjával, de gyengécske megszólalásával dobta őket a világ tetejére. Azonban ekkorra már a glam rock egyik legnagyobb producer neve, Tom Werman, akivel a Shout At The Devil albumtól egészen a Girls, Girls, Girls lemezig együtt dolgoztak (Twisted Sister, Stryper, LA Guns, Poison, stb.)
kevésnek bizonyult mellettük. A banda tagjai úgy érezték, Tom már nem tud többet hozzáadni a hangzásukhoz, így aztán Nikki Six felvetette a The Cult zenekar Sonic Temple albumán nagyot alakító Bob Rock producer nevét. A producernek oroszlánrésze volt abban, hogy a lemez a lehető legjobb lett. Sem előtte, sem azóta nem szólt ennyire jól Mötley Crüe nagylemez. A zenekar ezen az albumon visszatért az első két lemezen tapasztalt ösztönös feeling teremtéshez, ám tovább is tudtak lépni, ami legfőképpen a hangszeres tudáscsiszolódásában nyilvánult meg. A banda védjegyének számító csajozós himnuszok korábban nem dörrentek meg ilyen energiával, a hihetetlenül fogós refrének pedig egyenesen a Billboard lista élére repítették a csapatot 
(érdekesség, hogy korábban egyetlen slágerük sem ért fel az említett lista csúcsára). A Vancouverben rögzített lemezen több vendég is felbukkan, így például a She Goes Down dalban a Cheap Trick két oszlopos tagja, Rick Nielsen és Robin Zander hallatja a hangját, míg a lemezt záró Time For Change nótában a Skid Row akkori frontembere, Sebastian Bach csordavokálozik. De megemlíthetem a Sticky Sweet dalt is, melyben Bryan Adams és az Aerosmith kacsaszájú énekese, Steven Tyler vendégeskedik. A lemezen található dalokból öt potenciális sláger lett: Kickstart My Heart, Without You, Don’t Go Away Mad (Just Go Away), Same Ol’ Situation (S.O.S.) és a címadó Dr. Feelgood. Máig már több mint 6 millió példány kelt el a lemezből.
A korong hangzása olyan jól sikerült, hogy két évre rá a Metallica legénysége felkereste Bob Rock producert, ő érdeklődve kérdezte a bandától, hogy nagyjából mit szeretnének, mire Hetfieldék elé 
tolták a Dr. Feelgood lemezt és közölték, hogy: EZT. Kijelenthetjük, a Fekete Albummal meg is kapták. A Mötley Crüe a Dr. Feelgood lemezzel felért pályafutásának csúcsára, ám sajnos később előjöttek a belső problémák. Vince Neil 1994-ben kiszállt, egy album erejéig John Corabi vette át a helyét. Az 1994-es Mötley Crüe című lemez annak ellenére, hogy többedmagammal egyetemben favorizált korong, hatalmas bukás lett. Ezután Vince visszatért, majd kiadták a Generation Swine lemezt, ami szintén nem az, amit vártak tőlük. Így aztán 1999-ben Tommy Lee dobos is lefarolt, hogy hip-hop projectekkel próbálkozzon. Szerencsére nem tartott nála sokáig, így 2004-ben újra együtt az eredeti felállás, amely egy világkörüli turnét csinált. A visszatérő Saints Of Los Angeles album 2008-ban jött ki, ami a kornak megfelelő modern rockzenét tartalmaz, de mégsem jellemezte a bandát. Pár napon belül pedig elindul a Mötley Crüe UTOLSÓ világkörüli turnéja, mi pedig csak reménykedhetünk abban, hogy „soha ne mondd azt, hogy SOHA” Long Live Rock And Roll!
Pontszám: 10/10
Az együttes tagjai:
Vince Neil – ének, harmonika, gitár
Mick Mars – gitár
Nikki Six – basszusgitár, vokál
Tommy Lee – dob, vokál
A lemezen hallható dalok listája:
01. T.N.T. (Terror ’N Tinseltown)
02. Dr. Feelgood
03. Slice Of Your Pie
04. Rattlesnake Shake
05. Kickstart My Heart
06. Without You
07. Same Ol’ Situation (S.O.S.)
08. Sticky Sweet
09. She Goes Down
10. Don’t Go Away Mad (Just Go Away)
11. Time For Change
