Nehéz objektívnek maradni egy olyan lemez kritikájának írása közben, ahol az alkotók jó ismerőseim, barátaim, kollégáim. A Tool De Danton most megjelent, Legend of the Mothman című nagylemeze pont ilyen, hisz az énekes Szemerics „Samy” Ádám több mint két éve már kollégám itt a Rockvilágnál és jó barátom, de a többiekkel is megvan a kapcsolat. Objektivitás kizárva, mégis úgy éreztem erről a lemezről nekem írnom kell pár sort, melyben a gondolataim kifejtem. Hiába a barátság a zenekarhoz, lesz benne egyaránt rossz és jó is, úgyhogy aki érzékeny a bandával kapcsolatban az ne is olvasson tovább.
Öt fiatal, jóképű??!!( ezt a hölgyek majd eldöntik) srác akár kész is lehetne a legújabb One Direction. De nem ezek a srácok szembe mennek az árral és a trenddel, ők metált akarnak játszani és ehhez megvan minden tehetségük és elhivatottságuk. A Tool De Danton 2012 végén alakult Budapesten, és egy év alatt szorgos munkával eljutottak egy teljes nagylemezig, amit most a hét elején nyilvánosságra is hoztak. Azóta kb. ötször hallgattam meg, de már az első találkozás alkalmával megvolt a véleményem alapja, ami mostanára teljesen meg is szilárdult.
Menjünk gyorsan végig a lemezen: A nyitó I’m Not to Blame és a rögtön utána érkező Sexual Desire tökös kis bevezetése a lemeznek. Feszes, lüktető dal, amiből egyből kiderül, hogy a zenészek nem szarral gurigáznak. A háttérben rendesen megtervezett profin összerakott zenei alap van, amire Samy kaotikus zenei ízlésvilágával megáldott ének került. Na igen.. Ezen mindenképpen kéne még csiszolni. Sokszor túl rendszertelennek érzem a tiszta ének, a rekesztett ének, és a kiabálós részek közötti váltásokat. Továbbá azt sem rejtem véka alá, hogy a tiszta részek a leggyengébb pontjai Samynek, itt még nagyon sok gyakorlás vár a frontemberre, de ahogy ismerem nem fogja feladni, míg nem tökéletesíti a hangját és a témáit. A dal ennek ellenére nagyon kellemes és abszolút pozitív foltja a lemeznek, nem úgy a sorban következő Parallel Lines. Ha nem ismernélek titeket srácok, lehet itt menne el a kedvem a teljes albumtól. Tudtok ti ennél sokkal többet is, ez a dal mindenszempontból gyenge. nem is nagyon szeretnék rá több karaktert pazarolni.
Jön a Rising Sun, a lemez egyik balladája. Se rosszat, se jót nem nagyon tudok írni erről. Nem rossz de semmi újat nem nyújt számomra. Ellenben a Leaving My Home. Ez a dal majdnem végig tökéletes. ( Egyetlen negatívum számomra benne a reggae rész, ez a teljes album mintájából, hangulatából nagyon kilóg.) Zeneileg és énekben is nagyon erős darab. Különösen tetszenek Tobak Dániel gitáros és Nagy Nimród basszer témái. A The Contact egy átkötő párbeszéd jellegű szerzemény a The Mothman című felvétel előtt. Mindenképpen megjegyezném, hogy van még mit csiszolni az angol kiejtésen, mert ugyan énekelve kevésbé észrevehető, de sima beszédben nagyon hallatszik a magyar akcentus. A The Mothman megint egy pozitívuma a lemeznek. Én ezt először instrumentális formában hallottam és nagyon-nagyon bejött az amit csinálnak a srácok. Ez a dal zeneileg profi munka. Dani témái mellett, (aki egyébként Kállai Jani tanítványa és ez nagyon hallatszik is a játékán) most Székely Gábor Tamás dobos játékát emelném ki. Kérdeztem is Samy-t, hogy nem akarják-e ezt a darabot így megtartani, ugyanis ez így világszínvonal. Végül is került rá ének is, amivel még mindig jó ez a dal, de egy picit csalódott is vagyok. Magával az énekléssel nincs bajom, de a dallamok nagyon nem illenek rá zenei alapra. Talán itt lóg ki legjobban az egész albumon. Következik a Stay Alive ami a lemez egyetlen tökéletes dala. Ugyan nekem nem ez a kedvencem, de azt el kell ismerni, hogy a zene és az ének itt tökéletesen passzol egymáshoz, minden a helyén van. Ez a dal így van kész, és így kerek. Bravó! A Tomorrow című felvételt is ismertem már, mert ha jól emlékszem a srácok koncerten már tolták. Akkor nagyon bejött a dolog, most viszont valami nem stimmel. Mintha a koncert tempóhoz képest visszavágták volna a dalt. Így sem rossz, de nincs meg az az érzés, mint ami elsőre megvolt. Az Legend of The Mothman zárótétele pedig ismét egy líraiabb darab a Realized for You. Nekem ez sokkal jobban bejön mint a Rising Sun, de két észrevételt itt is tennék. Szerintem nem célszerű balladával zárni egy albumot, mert olyan érzést kelt a hallgatóságban, hogy itt még maradt valami. Így lógva marad az album vége a levegőben. A másik észrevételem, hogy a gitárkíséretet lehet célszerűbb lett volna felváltani zongorára -még akkor is, ha nincs billentyűs a csapatban-, mert úgy talán még teltebb és érzelemgazdagabb alapot lehetett volna az ének alá rakni.
Összességében, első albumnak ez abszolút tökéletes, sőt sok helyen még jobb is. Persze van még mit fejlődni és hosszú az út még a Tool de Danton előtt, de úgy érzem van még potenciál ebben a csapatban. Én személy szerint már várom a következőt, hogy láthassuk milyen mértékű a fejlődés, mennyire tudják kijavítani az itt elkövetett hibákat. Van öt remek zenész, akik szerencsére nem lettek One Direction,vagy bármi más olyan csapat amit a mai trend megkíván hanem a metált választották. Minden adott egy sikeres folytatáshoz.
(Nagyon sok zárójelben a végén megjegyezném, hogy a keverés sok helyen nincs jól a helyén, egy jobb hangmérnökkel, talán még ütősebb lenne ez az album)
Tool de Danton- Legend of the Mothman (2013): eMOTIV aRTS
Szemerics Ádám-ének
Tobak Dániel-gitár
Balázsi Szabolcs-gitár
Nagy Nimród-basszusgitár
Székely Gábor Tamás-dobok
Értékelés: 6/10
