Ha azt mondom, hogy a ’98-as búcsúkoncert óta vagyok Moby Dick rajongó, akkor valószínűleg senki sem vágja magát hanyatt a döbbenettől, hiszen akadnak, akik még a Molics Zsoltis felállással is látták Sopron ászait… mindössze érzékeltetném, hogy több,  mint másfél évtizede vagyok nagy tisztelője Magyarország vezető thrash formációjának. Éppen emiatt esik kissé nehezemre ezt a kritikát megírni, úgy hogy őszinteségemmel ne sértsek meg senkit.

Az utóbbi időben a tagok minden zenei és politikai elfoglaltsága sokkal termékenyebb volt, mint a Moby Dick-re fordított idő. Nyilván nem tisztem megszabni, hogy ki mivel foglalkozzon, de az utolsó Nevermore egyik iskolapéldája annak, hogy a hasonszőrű projektek beindítása többnyire nem kedvez az anyazenekarnak. Már a legutóbbi (legyünk őszinték) nem túl meggyőzőre sikerült A holnapok ravatalán is azt mutatta, hogy hiányzik az az éhség és állhatatosság, ami a visszatérő Golgotánál még megvolt. Alapból elég, ha arra gondolok, hogy az ezt megelőző lemez eredeti címe “Durván akár a vulkán” lett volna :S Általában véve az az érzésem a régi nagy zenekarok újabb kori lemezeivel kapcsolatban, hogy a vélt igényeket kívánják kielégíteni, ahelyett hogy előrenéznének és bátran felvállalnák az újításokat. Ez nem működik hosszútávon, mert a 20 évvel ezelőtti hangzással új rajongókat alig fognak szerezni, a régiek meg úgy is azt szajkózzák, hogy bezzeg a Kegyetlen évek, milyen karaj LP volt… etc. etc. Sajnos nem hallok olyan dalokat ezen a lemezen sem, amit a közönség biztosan igényelni fog a jövőbeni fellépések során. Kiemelhetnék pár jó riffet és refrént, de ettől még a lemez összhatása nem lesz meggyőző. 

Az elsőként közzétett Veszélyes elem az Indul a boksz korszak groove-os elemeivel indít, ami nálam nagyon is működik, de a nyitódal további részére ez már nem jellemző. A címadó semmi újat nem hoz zeneileg, simán felkerülhetett volna bármelyik a ’90-es évek első felében kiadott lemezre, de az 20 éve volt, most pedig 2014 vége van. Az Akela/Tankcsapda ízű refrén mondjuk elég kellemesre sikerült, de ez nem teszi ki akkora részét a dalnak, hogy meg is maradjon a fejemben. A harmadikként érkezőVasketrecben című dalra ugyanez áll, ennek még jobban sikerült a refrénje, de ez sem menti meg a dalt. Az Így kezdődik a visszatérő lemez hangulatát idézi, de nem haladja meg annak erejét. Itt tűnt fel leginkább, hogy mennyire nem haladnak a hangzással Smiciék, ennél ugyanis több hazai csapat is pengébb sound-al rukkolt elő az elmúlt években. Soha korábban nem állt a bandák rendelkezésre ennyi bivaly erősítő és torzító, tényleg csak ajánlani tudom, hogy lépjenek ki a komfort zónából. Ha 1997-ben megvolt ehhez a bátorság, akkor a mai viszonyok ezt még inkább indokolttá teszik. Kimondottan steril a hangzás, de ez például a pengetésre is igaz. A MetallicA Master of Puppets lemeze hamarosan harmadik évtizede áll az örök klasszikusok dobogós helyén, s ez a hangzásra is érvényes, tehát nem kell félni, lehet erélyesebben nyúzni a húrokat és a torzítást is fel lehet erősíteni a megszokott szerény overdrive-ról. Az ezt követő cirka 2 perces Mátrix ugyan jó dal a pogózásra, de sanszos, hogy egy majdani best of lemezre ez sem fog felkerülni. Az Ólom szürke ég alatt sem hinném, hogy örökös helyet foglal majd el az élő setlistben. Az Ég veled, ég velem refrénje is tetszetős, csak hogy kiemeljek valamit. Az ezután következő Példabeszéd dobfelvezetőjén felkaptam a fejem, várva, hogy majd jól odapakolnak a hallójáratoknak. Ha valakit érdekel, hogy a dániai Slow Death Factory nevű zenekar mit hozott ki egy majdnem ugyanilyen intróból, akkor érdemes lecsekkolni a Too weird to live című számukat. Túl súlyos egy Moby Dick-hez? Nem, nem az, pláne ha azt nézzük, hogy a Testament is eljutott a Legacy lemeztől a The Gathering albumig… Nyilván nem várom el, hogy átmenjenek lengyel death metal-ba, de súlyosabb, akár kimondottan extrém zenei részek is bevállalhatóak, elvégre ez thrash metal, nem pedig Anti Fitness Club-féle rinyarock. A Zsákutcában talán helyenként Fear Factory-s akart lenni, de így ebben a formában és ezzel a megszólalással nem működik. Helyette inkább a Tankcsapda Szextárgy című száma jutott eszembe. A záróSikátor első perce a Se nap, se Hold világát idézi meg, de a refrén itt nagyon idétlenre sikerült, már elnézést kérek. 

Visszaolvasni is rossz a leírtakat, de az őszinteségemért nem kérek bocsánatot. Tényleg úgy gondolom, hogy ennél lényegesen több rejlik Magyarország vezető thrash kvartettjében. Ha pontoznom kéne, akkor talán 10-ből 4 pontot adnék rá, de ezt most mellőzném. Helyette örülök annak, hogy Moby Dick még mindig él és nincs az a bálnavadász a magyar tengeren, amelyik egykönnyen le tudná vadászni.

A zenekar klasszikus debütáló lemezéről ITT írtunk.