Az első dolog, ami szembetűnik a lemeztulajdonosnak, a borító, ami – véleményem szerint – igencsak szépre sikeredett. Nagyon igényes, már-már művészi munka, le a kalappal az alkotója előtt, mind az elülső mind a hátsó borító minősége elsőrangú, akárcsak a lemezre nyomtatott minta. Kinyitván a tokot észrevesszük, hogy nem csak a szépsége miatt sajátos a borító; az elülső borító egyben egy szövegkönyv elülső lapja, mely tartalmazza az összes dal szövegét(íróik nevével együtt), egy – az együttest ábrázoló fényképet, valamint egy prológust, mely bevezet minket egy több mint egy óra hosszú utazásba egy különös, csodákkal teli világba.
A lemez konceptlemez, egy 18. század végén játszódó, misztikumokkal teletűzdelt történetet mesél el; a történet egy fiúról szól, akit 3 éves korában rejtélyes módon elhagy az apja, így az unokatestvéreinél nevelkedik, ám 21 éves korában kap egy csomagot, melyet az apja küldött neki, ezzel kezdetét veszi az egész albumot átölelő kaland. A lemez dalai ezt a történetet dolgozzák fel, aki kíváncsi a folytatásra, hallgassa meg az albumot, vagy szerezze be az említett szövegkönyvet. A dalok összeállítása is sajátos, hiszen az egész albumot egyfajta drámai jelleg jellemzi; gondolok itt a dalok párbeszédes formájára(minden dal elbeszélője a történet egyik szereplője, illetve van, hogy párbeszédes formában, több szereplő közreműködésével épül fel a dal), valamint a lemezen található „átvezetőkre”, mint az „In Days Of Old”(az album intrója), a „The Coldest Day”, a „Hidden Memories”, a „Benedictio”, illetve a „Neverending Dreams”. Ezen dalok szinte mindegyike instrumentális, legfeljebb egy narrátor hangját hallhatja rajtuk az ember, éneket azonban nem. Szintén jellemző rájuk, hogy ezek a dalok jóval lassabbak mint a lemez egyéb, teljes terjedelmű dalai(ezek ugyanis egy, maximum két percesek). Ezek az átvezetők szintén az album teátrális jellegét erősítik, hasonló szerepet töltenek be, mint a szünet egy színdarabban két felvonás között. Mint azt már korábban is említettem, a lemez több mint egy órás, szám szerint 75 perc és 48 másodperc hosszú, melyet 17 darab dal tölt ki(az átvezetőkkel együtt). A dalok szinte mindegyike 5 perc körüli, kivéve a 4. „Forbidden Path” címre hallgató alkotást(6:28) illetve a lemez záródalát, a „Guardians Of The Eternety”-t, mely csaknem 12 és fél perc hosszú.
Cikkem elején is említettem már, hogy a Chronology tagja megegyeznek az Iron Maidnem tagjaival, és ez a zenéjükben is erőteljesen meglátszik. Az albumon nagyon erősen érződik az Iron Maiden hatása, mind a hangzásvilágot mind a dalok stílusát tekintve; a „Legacy Of The Ancient Gods” például engem az Aces High című örök Maiden slágerre emlékeztetett, illetve a záródal hossza is az Iron Maidenre jellemző /pl: „Rime Of The Ancient Mariner”(a Powerslave záródala), „Alexander The Great”, a (Somewhere In Time záródala)/. A banda természetesen nem ragadt le a Maidennél, dalaikban tükröződnek a mai power metalos hatások is, kíváló példa erre a „The Way Leads Nowhere” cmű dal is. A lemezen számomra az Iron Maidenen kívül egy másik együttes hatása is érződött, főleg bizonyos dalok gitárjátékában, mégpedig az Accepté(„Warning”, „Evil Eye”).
Összességében tehát egy – mind külsőleg mind belsőleg – kiválóan felépített albumról beszélhetünk, amely nemzetközi szinten is könnyedén megállhatná a helyét, reménykedjünk benne hogy meg is fogja. A munkálatok már 2009-ben megkezdődtek, nem sokkal később meg is jelentek az első előzetesek, a teljes lemezre azonban még várni kellett, ez a várakozás azonban véleményem szerint maximálisan megérte, ha a banda tartja ezt a színvonalat, hamar – immáron a Chronologyval – nem kis hírnévre tehetnek szert.
