El tudnátok úgy képzelni a Tankcsapdát, hogy Lukács csak a basszusgitárt pengetné és bevennének egy énekest a bandába? Naná, hogy nem, hisz Lukács szövegvilágát más szájából hiteltelennek éreznénk, arról nem beszélve, hogy a debreceni banda a megalakulásától kezdve trióban nyomta. És ez, most miként kapcsolódik a New Jersey-beli Passaic városában alakult Whiplash zenekarhoz? Az égadta világon sehogy, ha csak azért nem, hogy a szintén trióként funkcionáló zenekar két roppant sikeres nagylemez után (Power And Pain 1985, Ticket To Mayhem 1987) úgy döntött, hogy hiába számított Tony Portaro énekes, gitáros „halálhörgése” a banda védjegyének, a harmadik nagylemezt már egy külön énekes bevonásával készítik el. Pedig döntésük előtt értetlenül álltak a rajongók, hiszen a már említett Ticket To Mayhem korong igen jól sikerült, így aztán semmi sem indokolta az új tag érkezését. Igazából én is erről a lemezről szerettem volna írni, de észrevettem, hogy volt Rockvilágos kollégám, Barcs Bence röpke öt évet „vert rám” azzal a kritikával, így aztán nekem maradt a négytagú Whiplash 1989-es Insult To Injury lemeze. Semmi gond ezzel, hiszen kijelenthetem, hogy mind zenei megoldásokban, mind pedig az éneket tekintve a banda legjobban sikerült albuma lett.

Pedig aztán nem indult minden ilyen fényesen…de mielőtt rátérnék a problémákra, jöjjön egy kis történelem, mert valljuk be, a hazai metal portálok nem sűrűn foglalkoznak az 1984-ben alapított bandával. Több írásomban beszámoltam már a ’80-as évekre jellemző thrash metal virágzásról. Amerikában nem csupán a Bay Area-öböl partján alkottak kimagaslót a thrash bandák, Floridában ott volt a Nasty Savage, Arizonában nyomult a Sacred Reich és a Flotsam And Jetsam, míg New Jersey nem csak a Bon Jovit „termelte ki” a zeneiparnak, szintén onnan rugaszkodott el a Whiplash is. A banda két évvel a Metallica debütáló Kill ‘em All lemeze után alakult, így aztán egy percig sem tagadták, hogy névválasztásukat egyértelműen a korongon található, mára elhíresült Metallica dal inspirálta. A csapatot két jóbarát, Tony Portaro énekes/gitáros és Tony Bono (R.I.P.) basszusgitáros alapította. Hozzájuk csatlakozott Tony Scaglione dobos, így aztán nem csoda, hogy “a három Tony bandája”-ként írták be magukat a zenei enciklopédiába. Pedig ez a felállás elég kárászéletűre sikeredett, 3 demót, illetve a debütáló Power And Pain nagylemezt hozta össze a három Tony. Az 1986-ban napvilágot látott album egy rendkívül nyers, agresszív thrash/speed bomba volt. Reklámkampányuk is arról szólt, hogy „agresszív és gyors, mint a Slayer”. Ha már Kerry Kingékkel példázódtak, Tony Scaglione dobos 1986-ban el is hagyta a Whiplash kötelékét, hogy Lombardo helyére üljön a Slayer dobjai mögött a Reign In Blood turné hátralévő részére. Az vesse rá az első követ, aki nem így cselekedett volna. Tony helyére már nem találtak egy újabb Tonyt, így Joe Cangelosi érkezett a Whiplash-be. Már vele készült el a debütáló lemezhez képest hatalmas minőségi ugrást hozó 1987-es Ticket To Mayhem. Írásom elején említettem, hogy BB 2009-ben már írt erről a gyöngyszemről az oldalunkon, így ezzel nem is kívánnék nagyon foglalkozni.

Tény és való, hogy a Whiplash soha nem tudott betörni a műfaj élvonalába, az említett két album azért sokak kedvencének számított a thrash fénykorában. Persze az sem elhanyagolható tény, hogy a neves Roadrunner lemezkiadó emberei is láttak bennük fantáziát, így biztosították őket, hogy nyugodtan készíthetik a harmadik nagylemezt, ők kiadják majd. A srácok talán túlzottan is lelkesek voltak, úgy döntöttek, hogy Portaro nyers hangja helyett dallamosabb énektémába kellene elmozdulni, és a zenei agresszivitásból is visszább venni. Így aztán a banda történetében először Glenn Hansen énekes érkezésével trióból négytagúra duzzadtak. Ezzel együtt a zeneszerzési folyamat is megváltozott. Tony Portaro többet foglalkozhatott a gitárjátékával, jobban kidolgozhatta a riffeket és a szólókat, Glenn magasabb hangfekvése pedig az addigi thash-őrület helyett jóval poweresebb irányba mozdította el a zenét. Minden dallamosabb lett, mint korábban, amikor Tonynak a gitárjátéka mellé még üvöltöznie is kellett. Glenn rengeteg új ötletet is szállított a bandába, így az előző lemezekhez képest hatalmas pálfordulás az Insult To Injury. Ha valamihez hasonlítanom kellene, akkor egyértelműen a Metal Church muzsikája ugrana be elsőként. Egyébként Dan Johnson producer helyett ezúttal Tom Morrisszal dolgoztak, aki előtte a Crimson Glory legendássá vált Transcendence lemezének vokáltémáinak kidolgozásával szerzett hírnevet, de később több Coroner és Iced Earth lemez hangzásáért is ő felelt. Érti a dolgát az biztos, mert az Insult hangzásába így 26 őv távlatából sem lehet belekötni. Nagy szerencse, hogy hallhatjuk a korongon található 10 tételt és nem valamelyik fiók mélyén porosodik a master anyag. Ezt azért említem meg, mert a megjelenéssel kapcsolatban volt ám egy kis bonyodalom. A három körábbi Whiplash-tag szó nélkül aláírta azt a szerződést, amit a Roadrunner az orruk elé tolt, azonban az új énekes, Glenn Hansen több pénzt akart kicsikarni a későbbi lemezfelvételekre, a felszerelés szállítására és a reklámra, így sokáig nem volt hajlandó aláírni a szerződést. Addig ment a huza-vona, míg végül a thrash metal is leszállóágba került, a banda pedig a lemez megjelenését követően, 1990-ben bedobta a törülközőt.

Tony Portaro, a korábban hűtlen-dobos Tony Scaglionéval és néhány új arccal 1996-ban feltámasztotta a bandát. 1998-ban pedig újra összeállt a legendás Whiplash, vagyis a három Tony, és elkészítették a nevében is sokat sejtető Thrashback korongot, azonban, ez már nem érte el az Insult To Injury szintjét. Szintén hosszabb leálláshoz vezetett Tony Bono basszusgitáros halála, aki 2002. május 24-én szívroham következtében hunyt el. Mindössze 38 évet élt. Ezt követően  2007-ben éledtek újjá, és azóta is jelen vannak. Utolsó albumuk, az Unborn Again 2009-ben jelent meg.

Pontszám: 6/10

Az együttes tagjai:

Glenn Hansen – ének
Tony Portaro – gitár
Tony Bono (R.I.P. 2002) – basszusgitár
Joe Cangelosi – dob

A lemezen hallható dalok:

01. Voice Of Sanity 3:39
02. Hiroshima 3:16
03. Insult To Injury 2:44
04. Dementia Thirteen 3:03
05. Essence Of Evil 6:01
06. Witness To The Terror 4:00
07. Battle Scars 4:29
08. Rape Of The Mind 2:31
09. Ticket To Mayhem/4 E.S. 4:09
10. Pistolwhipped 3:17