Aki ismer kicsit is, tudja rólam, hogy imádom a melodikus death metalt, főleg, ha van benne jóféle dallamos ének, gitárharmóniák, és emlékezetes riffek. Így aztán, ha nem is számolatlanul, de tömegével szerzem be az ilyesféle lemezeket, és nemritkán a myspace-t is feltúrom, hátha találok egy reménységet a műfajban. Jelentem, találtam! Egy olasz csapat, mely a Myspace térhódításának köszönhetően szerzett valamelyes nevet magának, és szerzőiben hozta ki debütáló lemezét: ők az As Memory Dies.
A Vicenzában székelő fiatalemberek (jelen felállás: Fabio Caruso énekes, Cristian Barocco és Valerio Beninati gitárosok, Diego Polato basszer és Nicola Constantini dobos) 2005-ben kezdtek zenélni, a felállás Beninati és Constantini 2007-es csatlakozásával egészült ki. Mindannyian jól bánnak hangszereikkel, Caruso hangja pedig nem az a kimondott gyomorból jövő halálhörgés, inkább az üvöltés, sikoltás és a hörgés keverékeként írható le, engem Chuck Schuldinerre emlékeztetett az orgánuma.

 

Érdekes megoldását választották a lemez megjelenésének, azt szerzőiben hozták ki, és a Myspace-en terjesztik, még csak most keresve hozzá kiadót. Van is esélyük rá, hogy megakadjon rajtuk egy jelentősebb kiadó szeme, hiszen első nekifutásra ez a lemez több mint ígéretes.

Hét-kilenc perc körüli nóták sorakoznak itt, szám szerint hét darab. Két rövidebb van, az egyik egy instrumentális átkötő, tehát hat teljes értékű tétel szerepel az albumon. A nyitó Eyeway To Identity egy számomra a Death-t idéző riffel nyit, és a nótában benne van minden, amire számíthatsz a továbbiakban: metsző, feszes riffelés, tempó- és témaváltások garmadája, s az is kiderül, hogy Carusónak van tiszta hangja is, méghozzá nem is akármilyen! Kár, hogy kevésszer csillogtatja énekesi képességét. E témakört boncolva meg kell jegyezni, hogy bár tiszta és extrém vokalizálás egyaránt hallható a lemezen, mégsem olyan kiszámítható, “üvöltős verze után tisztán tolom a refrént” stílusban, amitől már majd mindenki rosszul van a színtéren.

A már említett háromperces átkötő mintegy előfutára a lemezt lezáró, több mint húszperces, három részre bontott tételnek, mely Faust életét dolgozza fel. A The Tragical History Of Doctor Faustus címet viselő daltriót egy tizenhetedik századi angol drámaíró, Christopher Marlowe inspirálta. Szerintem igazán nem lett rossz, mint ahogy a lemez egésze is átlagon felüli. A borító is gyönyörű, tehát a külcsín is erős.

Vannak viszont negatívumok is. A srácok sokkal többet akarnak markolni, mint amennyit elbírtak, néha túl kapkodósan követik egymást a témák, a váltások elég rendszerezetlenek. Túl progresszívek akarnak lenni, érezhető a Death hatása, ami nem is baj, de még nem elég letisztult ez a lemez. Ettől függetlenül erős munka, és remélem, a második albumot már egy nagykiadó fogja gondozni. Magam mindenesetre figyelemmel kísérem a srácok további ténykedését, hiszen érzem bennük a potenciált arra nézve, hogy töretlen fejlődésük esetén feljebb lépjenek pár szintet, és kitörjenek a Myspace nyújtotta keretek közül. A pontszámom egyfajta megelőlegezett bizalom a taljánok következő anyagához.

8